Kovács Ferenc Soma (19) idei legjobb eredményével 21. lett előfutamában, így nem jutott döntőbe férfi 5000 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon.
Kovács Ferenc Soma (19) idei legjobb eredményével 21. lett előfutamában, így nem jutott döntőbe férfi 5000 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon.
Három utánpótláskorú magyar versenyzőnek is szurkolhattunk a budapesti atlétikai vb szerdai versenynapjának délelőtti programjában.
Nem sikerült a döntőbe jutás Molnár Attilának, Tóth Anna és Huller Dániel számára az előfutam jelentette a végállomást.
A hazai korosztályos rekorder sprinterlány, Szentgyörgyi Zita EYOF-éremmel tette emlékezetessé az évét.
A 21 éves Molnár Attila 44.84 mp-re javította a 400 méteres síkfutás magyar rekordját, és elődöntős a budapesti vb-n.
Az atlétikai világbajnokság első napján országos csúccsal a 10. helyen zárt a magyar 4x400-as mix váltó
Huszonkét korosztályos versenyzővel a magyar csapat soraiban startol el szombaton a budapesti atlétikai világbajnokság.
A magyar atlétika utánpótlása több korosztályban is szépen szerepelt az idei kontinensversenyeken, a legjobb fiatalok pedig a vb-n is megmutathatják magukat.
A gerelyhajító Herczeg György sérüléstől hátráltatva is magabiztosan nyert aranyérmet a jeruzsálemi U20-as Európa-bajnokságon.
Kovács Ferenc Soma 3000 méteres akadályfutásban, Kövér Fanni gerelyhajításban szerzett bronzérmet az jeruzsálemi U20-as Európa-bajnokságon.