A jövő is jelen volt a múlt hétvégi súlyemelő ob-n: a húszon inneniek közül sokan dobogóra álltak, nyolcan pedig egyenesen felnőtt magyar bajnokként távozhattak az idei hazai csúcsvetélkedőnek otthont adó tatai edzőtáborból.
Címke: Korábbi cikkeink
Cselgáncs: Gőz Rolandnak hiányoznak a nemzetközi edzőtáborok
Felemásan sikerült az MTK Budapest 21 éves cselgáncsozójának, Gőz Rolandnak (90 kg) az őszi szezonja; noha sérülés és egyéb elfoglaltság hátráltatta a felkészülését, a harmadik helyen zárta a poreci U23-as Európa-bajnokságot.
Kézilabda: Kácsor Grétával a fedélzeten kezdi meg az Eb-felkészülést a női válogatott
Hétfőtől együtt készül a dániai Európa-bajnokságra a női kézilabda-válogatott, amelynek keretébe 20 játékost hívott be a két szövetségi kapitány, Danyi Gábor és Elek Gábor, mások mellett a 20 éves, junior világ- és Európa-bajnok Kácsor Grétát.
Labdarúgás: Hidi M Sándor már a kis műfüvesen is az ellenfél fejével gondolkozott
Az első tizenhét fordulóban az összes meccset végigjátszotta az NB II-es Vasas FC 19 éves, korosztályos válogatott középpályása, Hidi M Sándor, aki büszkén viseli a piros-kékek mezét és majdnem minden szituációból tanul az egyes mérkőzések után.
Sportlövészet: újabb érmekkel zárták a fiatalok a Hungarian Opent
Vasárnap is kitettek magukért az utánpótláskorú sportolók a Hungarian Openen: a légpuskások között Hammerl Soma, Dénes Eszter és Mészáros Eszter, a légpisztolyos mezőnyben pedig Fábián Sára, Jákó Miriam, Polgár János, valamint ifjabb Joó Attila állt dobogóra.
Jégkorong: sötét lóként indult a fiatalokra támaszkodó MAC HKB Újbuda, az ősz végéhez érve vezeti a bajnokságot
Vasárnap újabb két utánpótláskorú szerzett pontot a MAC HKB Újbuda éllovas Erste Ligás felnőttcsapatában. Az eddigiekről a csapat másodedzője, a klub akadémiai vezetője, Marton Tibor nyilatkozott.
Atlétika: a 400 gátas Mohai Regina mindent megtesz a töretlen fejlődéséért
Az idei ifjúsági országos atlétikai bajnokságon négy aranyérmet szerző, és a 400 méteres gátfutás U18-as világranglistájának hatodik helyét kibérlő Mohai Regina elégedetten értékelte az évét.
Labdarúgás: a rekordokat halmozó Moukoko most éppen a Bundesliga legfiatalabb játékosa lett
Egy nappal a 16. születésnapja után lépett pályára a Bundesligában a Dortmund ígérete, Youssoufa Moukoko, aki így a német labdarúgó-bajnokság legfiatalabb játékosa lett.
Birkózás: a kötöttfogású Vitek Dáriusz az idén még nem versenyzett
Vitek Dáriusszal, a Budapesti Honvéd 21 éves junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes kötöttfogású birkózójával beszélgettünk az elmúlt hónapok nehézségeiről.
Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os rangadót, már csak egy csapat veretlen a három kiemelt utánpótlás-bajnokságban
Papíron már tíz forduló lement és egy maradt hátra az őszi szezonból a három kiemelt korosztályos bajnokságban; U19-ben és U16-ban a Vasas Kubala Akadémia vezet, de hibátlanul már csak a Honvéd-MFA U17-esei állnak a tabella élén.