Antal Dávid és Jackl Vivien keretbe foglalta az utánpótláskorúak rövid pályás országos bajnokságát.
Antal Dávid és Jackl Vivien keretbe foglalta az utánpótláskorúak rövid pályás országos bajnokságát.
Kovács Botond vitte a prímet a szegedi a rövid pályás korosztályos úszó ob harmadik napján, miután 400 m vegyesen és 200 m mellen is győzött.
Az úszók rövid pályás utánpótlás-bajnokságának 2. napján Kertész Boróka aranyérmes lett 200 pillangón, Antal Dávid pedig három érmet is begyűjtött.
A rövid pályás úszó utánpótlás ob első napja két kiválóság győzelmével indult Szegeden, ahol Jackl Vivien és Antal Dávid is a 200 vegyes döntőjében nyert.
A hazai 13-14 éves korosztály legjobbjainak szerdától Szegeden, 25-ös medencében lesz jelenésük.
A magyar gyermekválogatott végzett az élen a tíz ország legkiválóbb úszópalántáit felsorakoztató nemzetközi versenyen, amelynek Sopron volt a házigazdája.
A jövő sztárjai című magazinműsor újabb adásának vendége a BVSC 15 éves, a felnőtt rövid pályás ob-n aranyérmes úszója, Zámbori Hanna és edzője, Bagaméri Bence.
A közép-európai országok ifjúsági versenyének indult bő két évtizede, azóta viszont alaposan kinőtte magát a CECJM elnevezésű uszodai viadal.
A 15 éves úszót, Zámbori Hannát és edzőjét, Bagaméri Bencét a Szőnyi úti uszodában látogatta meg edzésen az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja.
Szerdán a Groupama Arénában adták át a Gerevich Gyögy nevelőedzői díjakat. A kitüntetettek közül ma Turi Varga Zsuzsanna úszótrénert mutatjuk be.