UtánpótlásSport
2025. augusztus 24.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2025-08-24 09:06

Lendvai Szabolcs reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Ceglédről verekedte be magát a vb-hetedikként záró U19-es kézilabda-válogatottba Lendvai Szabolcs.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a hetedik helyen zárta az Egyiptomban megrendezett U19-es világbajnokságot a magyar ifjúsági kézilabda-válogatott. Az eseményen kevés választotta el a jobb eredménytől a fiatalokat, akik a negyeddöntőben egyetlen góllal kaptak ki a későbbi győztes németektől.

A keretnek tagja volt, és a vb-n végül 14 gólig jutott Lendvai Szabolcs, aki – Racskó Mátéhoz hasonlóan – Ceglédről került be az utazó csapatba. A fiatal idén kapott először lehetőséget világversenyen a korosztályos válogatottban, ami nem csoda, hiszen eredményes évadot zárt, a Cegléd U20-as együttesével ezüstérmet szerzett az országos négyes döntőben, emellett az NB I/B-ben is fontos feladatokat látott el.

„Az akadémiai csapatok talán jobban szem előtt vannak, de a nem akadémiai együttesekben is meg lehet mutatni, mit tudunk. Januárban jött a válogatott meghívó, óriási örömöt éreztem, onnantól kezdve pedig

az lebegett a szemem előtt, hogy kiharcoljam a vébére a kerettagságot

– meséli a Nagykanizsáról induló játékos, aki a Ceglédi állomás előtt több évet eltöltött a NEKA-n. – Tavaly mindenképpen szerettem volna szintet lépni tavaly nyáron, előtte felnőttszinten az NB II-ben bizonyíthattam. Így jött a ceglédi lehetőség, ahol a korábbinál is több játékpercet kaptam, és ezalatt az egy évad alatt rengeteget tanultam az idősebb csapattársaktól. Utólag visszanézve jól megoldottuk az egyensúlyozást az NB I/B és az U20 között, az utóbbi korosztályban megszerzett ezüstérem pedig szép emlék, hiszen újoncként szerepeltünk, így az elsődleges cél a bennmaradás volt, ez menet közben íródott át.”

Lendvai Szabolcs (balra) és ceglédi csapattársa, Racskó Máté az U19-es vb-n Forrás: Ceglédi KSE

Egyiptomban különleges helyszínen mérethették meg magukat a magyar srácok, nem véletlen, hogy remek élményként beszél róla Lendvai.

„Sokáig emlékezni fogok erre a két hétre. Elégedett vagyok a hetedik hellyel; persze, lehetett volna jobb is, de nekünk is volt egygólos győzelmünk, majd ugye a vereség, a másodikat pedig nem volt könnyű mentálisan feldolgozni. Ettől függetlenül

rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk, nagyon örülök, hogy tagja lehetettem ennek a válogatottnak. Hatalmas motivációt adott a folytatásra, hogy a juniorkorosztályban is ott legyek a nemzeti csapatban.

(Kiemelt képünk forrása: IHF)