UtánpótlásSport Tekvondó: Márton Luana aranyérmet szerzett a Malabóban zajló női világbajnokság 67 kilogrammos kategóriájában.
2025. november 15.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

Vívás: sokat javíthat a helyzeten a nemzetközi versenynaptár megismerése

„A helyzet jobb lesz, miután megismerjük a nemzetközi versenynaptárat, hiszen célt kell kitűzni eléjük, enélkül nagyon nehéz megértetni, miért kell most dolgozniuk. A juniorok és a kadétok szezonzáró eseménye április elején, a Salt Lake City-i korosztályos világbajnokság lett volna, de ezt is elhalasztották. A nemzetközi szövetségtől megkaptuk azt az állásfoglalást, amely szerint mindenképpen meg szeretnék tartani az erőpróbát” − nyilatkozott az utánpótláskorú vívók motivációs nehézségeiről és az elmaradt vb lehetséges megrendezéséről a szövetség főtitkára, dr. Tamás Henriette.

Vívás: úgy érintett, akár egy nagyon kellemetlen pofon − Ravasz Etele

„Mindenki reménykedik abban, hogy be lesz pótolva az erőpróba, de konkrét fejlemények egyelőre nincsenek ezzel kapcsolatban. A gyerekeket nem most kell megtanítani vívni, szerintem hat-nyolc hét alatt fel tudunk készülni rá. Ebből kiindulva, ha augusztusban elkezdünk keményen dolgozni, akkor viszonylag hamar elérhetjük a kívánt formát” − fejti ki véleményét a kadét fiú kardvívó-válogatott vezetőedzője, Ravasz Etele az elhalasztott utánpótlás-világbajnokság esetleges őszi megrendezéséről.

Párbajtőrvívás: Muhari Eszter a teniszlabdát is megcélozza

A Magyar Vívó Szövetség új kezdeményezést indított „Sportágunk a karanténban” címmel, amelyben a legsikeresebb hazai vívók mutatják be a szervezet fotósának, Kovács Mártonnak a mindennapjaikat. A sorozat harmadik részében az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok, kadétvilágbajnok párbajtőröző, a 17 éves Muhari Eszter a főszereplő.

Kardvívás: Szűcs Lucáék megbeszélték, magyar döntő lesz az up−vb-n

„Az Eb-n tavaly is rosszul szerepeltem egyéniben, a vb-re azonban összeszedtem magamat, és megnyertem. Abban bíztam, hogy az idén is hasonló forgatókönyvet írhatok. Ősszel elvileg megrendezik versenyt, gőzerővel készülök rá: sokat erősítek és futok a Margitszigeten” − mondta a honlapunknak adott interjúban a BVSC-Zugló kadétvilágbajnok kardvívója, a 17 éves Szűcs Luca.