UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-12-06 18:55

Stresszes zakó

A stresszes kezdés rányomta a bélyegét a mérkőzés végeredményére: a női juniorválogatott hatodik NB I-es csapat elleni felkészülési csatájában 32-30-ra kikapott az MTK Budapesttől Balatonbogláron. „Különtudósítónk” ezúttal Hudák Emma volt.

reb Legutóbb november 22-én lépett pályára a felnőttélvonalban a női juniorválogatott, és 30-27-es vereséget szenvedett a Mosonmagyaróvártól. Akkor az első félidőben – Lakatos Rita beszámolója szerint – jól játszott a korosztályos gárda, ugyanezt azonban nem mondhattuk el mostani, az MTK Budapest elleni mérkőzésről.
hudak_emma
hudak_emma
„Nagyon stresszesen kezdtünk, talán már hét-egyre is vezetett az MTK – számolt be az összecsapásról aktuális „különtudósítónk”, Hudák Emma. – Sokat hibáztunk, de még az első félidőben összeszedtük magunkat kicsit. Később voltak jó periódusaink, öt-egyes védekezésre váltottunk, és felzárkóztunk. Szerintem ha az első harminc percben nem játszunk annyira idegesen, akár nyerhettünk is volna, így viszont csak futottunk az eredmény után.” Hudák szerint a feszültebb kezdést az is eredményezhette, hogy a juniorválogatott két fontos tagja, Háfra Noémi és a kapus Hlogyik Petra ezúttal klubcsapatában, az MTK-ban maradt, így nem volt meg a szokásos kezdő a Hajdu János szövetségi edző irányította alakulatban. A szoros vereség ellenére az egyébként is mindig mosolygós győri játékos egyáltalán nem volt letörve. „Jani bá’ is mindig azt mondja nekünk: ajándék, hogy élvonalbeli csapatok ellen gyakorolhatunk, hogy erősebb játékosok ellen lépünk pályára. Személy szerint is sokat számítanak nekem ezek a meccsek, mert több lehetőséget kapok, mint a Győr felnőttjei között.” Egy hét múlva az Érd felnőttcsapata látogat Balatonboglárra. A junior kézilabda-válogatottak amolyan fél évadot játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így természetesen az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét. A korábbi mérkőzések: Juniorválogatott–Ferencváros Juniorválogatott–Dunaújvárosi Kohász Juniorválogatott–Siófok Juniorválogatott–Békéscsaba Juniorválogatott–Mosonmagyaróvár

A NŐI JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE Juniorválogatott–MTK Budapest 30-32 (13-17) Balatonboglár, játékvezetők: Haraszti, Nachtmann Juniorválogatott: Dányi, Suba (kapusok), Faluvégi 2, Fodor 2, Giricz, Hornyák 3, Hudák 2, Klujber 8, Kuti, Lakatos 2, Márton 7, Nagy L. 4, Pankotai, Román, Sallai. Szövetségi edző: Hajdu János MTK: Hlogyik, Putz (kapusok), Blaubacher, Dakos 3, Gorilska 8, Háfra, Hosszu 2, Juhász, Kovács G., Nyikolajenko 7, Slakta, Stranigg 1, Szádvári 5, Sztankovics, Termány 5, Tóth E. 1. Edző: Golovin Vlagyimir Kiállítások: 6, ill. 8 perc