UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-11-22 19:30

Tanulságos visszatérés

Sérülése után először játszott a női junior-kézilabdaválogatottban Lakatos Rita, és bár a csapat háromgólos vereséget szenvedett a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin, élvezte a visszatérést.

Lakner Gábor Közel egy hónapos szünet után lépett ismét pályára a női juniorválogatott Balatonbogláron a kézilabda-felnőttbajnokságban, az ellenfél pedig ezúttal a Mosonmagyaróvár volt. A Győrből éppen a Lajta partjára kölcsönadott Lakatos Rita idén először szerepelt a válogatottban, hiszen sérülése miatt korábban nem számíthatott rá Hajdu János szövetségi edző. A mérkőzésen hat gólig jutó, azzal a mezőny második legeredményesebbjének bizonyuló irányító így a jelenlegi csapata ellen debütált a juniorok között. Erről is beszélt honlapunknak:
lakatos_rita_pozsony01
lakatos_rita_pozsony01
„Sajnos, kikaptunk, de rengeteget tanulhatunk belőle. Nagyon hasznos összecsapáson vagyunk túl. Örülök, hogy újra játszhattam a válogatottban, imádok ott szerepelni, bár az elején még bele kellett lendülnöm. Sok társammal most játszottam először együtt, és a többiekkel sem találkoztam a világbajnokság óta. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban sem ment rosszul, de több labdát is eladtunk, voltak kis bolondságaink. Ezek azonban olyan hibák, amelyeket hosszútávon ki tudunk javítani. Furcsa volt a mosonmagyaróvári csapattársaim ellen játszani, volt előnye és hátránya is, hiszen ismertek engem, de hát én is tudtam, mire számítsak tőlük. Miután felvettem a ritmust, úgy érzem, jól ment a játék, persze mindig van miben javulni.” Ahogy a győri színekben a Bajnokok Ligájában is pályára lépett fiatal irányító is mondta, az első félidőben még döntetlen volt az állás, 11-11-gyel fordultak a csapatok. A második félidőben fej fej mellett haladtak, az utolsó öt perc 26-24-es hazai vezetésről indult. A hajrát azonban higgadtabban kezelte a vendég mosonmagyaróvári alakulat, és 30-27-re győzött. Ha a program nem változik, a juniorválogatott két hét múlva az MTK ellen lép pályára. A junior kézilabda-válogatottak amolyan fél évadot játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így természetesen az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét. A korábbi mérkőzések: Juniorválogatott–Ferencváros Juniorválogatott–Dunaújvárosi Kohász Juniorválogatott–Siófok Juniorválogatott–Békéscsaba

A NŐI JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE Juniorválogatott–Mosonmagyaróvári KC SE 27-30 (11-11) Balatonboglár, játékvezetők: Asztalos, Bárkányi JUNIORVÁLOGATOTT: Suba, Dányi (kapusok), Pásztor 1, Kuti, Pankotai 1, Márton 4, Hudák, Giricz 1, Hornyák 4, Háfra 2, Lakatos 6, Szabó K., Klujber 7, Fodor 1, Nagy L., Román. Szövetségi edző: Hajdu János MOSONMAGYARÓVÁR: Wéninger, Szemerey (kapusok), Hajtai 1, Csala 2, Németh V. 1, Kiss N. 5, Töpfner 1, Gerháth 4, Kopecz 3, Horváth P., Gyimesi 2, Bouti 1, Stojak, Bízik 5, Bardi 5, Katona. Vezetőedző: Varga József