
Németh Dániel és Kropkó Jázmin egyaránt az ötödik helyen zárt, míg Katona Korinna hetedik, Bán Petra kilencedik lett az ifjúsági triatlonosok kitzbüheli Eb-jén.
Németh Dániel és Kropkó Jázmin egyaránt az ötödik helyen zárt, míg Katona Korinna hetedik, Bán Petra kilencedik lett az ifjúsági triatlonosok kitzbüheli Eb-jén.
A nyári U19-es vb-n jól teljesítő Tózer-Nemes Boglárka (19) az új évadot már az NB I/A-csoportban újoncként szereplő Csata TKK-nál kezdi meg.
Akár az előző évadban látott összetételben is bizonyíthat a junior férfi párbajtőr-válogatott az új idényben.
A Kiss-Bertók Emese, Pádár Réka páros kikapott a nyolcaddöntőben az olaszországi U18-as strandröplabda Európa-bajnokságon.
A DAC a hivatalos felületein közölte, hogy az évad végéig kölcsönadta a 16 éves Bősze Leventét az olasz Comónak.
Az első őszi edzőtáborára készül a junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott.
Az U19-es labdarúgó-válogatottban a Vilotics-tornán bemutatkozó Horváth Tamás úgy érzi, hogy a Videoton utánpótlásában is felkészülhet a felnőttfutballra.
A Kiss-Bertók Emese, Pádár Réka páros csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe az olaszországi U18-as strandröplabda Európa-bajnokságon.
Miközben a kétezres évek elején még bővelkedett a jó centerekben a férfiválogatott, addig mára ez vált a legfőbb hiányposzttá felnőtt- és utánpótlásszinten is.
Mestermunka című sorozatunkban Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolyatrénert, a juniorválogatott vezetőedzőjét mutatjuk be.