UtánpótlásSport
2025. szeptember 13.
  • instagram
Ifjúsági triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
Keresés:

Sportágak

Vívás

2025-09-13 18:43

A legjobbak között maradnának a párbajtőröző fiúk

Akár az előző évadban látott összetételben is bizonyíthat a junior férfi párbajtőr-válogatott az új idényben.

Az elmúlt évadban is igyekeztek kitenni magukért a juniorkorú férfi párbajtőrözőink, és nem egyszer emlékezetes teljesítményt nyújtottak.

A törökországi Antalyában rendezett junior Európa-bajnokságon

Pelle Domonkos parádés vívással szerzett aranyérmet,

míg a mellette Balázs Bence, Császár Zoltán és Keresztes Ádám összetételű csapat a hetedik helyen zárt. Aztán a kínai Vuhszi városában lebonyolított junior-világbajnokságon Pelle legjobb magyar férfi párbajtőrözőként a kilencedik lett, az Eb-n szereplővel megegyező csapat pedig nagyon közel járt az éremhez.

A Peterdi András vezette válogatott az elődöntőben a junior-világbajnoki címvédő olaszok ellen remekül kezdett, végül 45:43-as vereséget szenvedett. Az éremért aztán a honkongiak nyertek 45:43-ra, a magyar válogatott pedig ugyanúgy, ahogyan egy évvel korábban Rijádban, a vb negyedik helyén végzett.

Az elmúlt junior-világversenyeken a magyar párbajtőr-válogatottat 2006-ban vagy később született fiatalok alkották, így a következő évadban akár ugyanebben a felállásban is vívhat a csapat. Persze, az összeszokottság önmagában nem elég az egyre erősödő mezőnyben való érvényesüléshez.

„Évről évre nehezebb dolgunk van, hiszen a nemzetközi vívás, azon belül a férfi párbajtőr is nagyon kiszélesedett, és egyre több ország képvisel jelentős erőt – mondta Peterdi az előző szezon összegzésekor. – Ráadásul sok ország elképesztő nagyságú utánpótlásbázisból merítkezhet. Amíg az Egyesült Államokban, Kanadában vagy éppen Kínában több ezer fős válogatóversenyeket rendeznek, mi jó, ha megközelítjük a száz indulót. Ezzel együtt még mindig versenyben vagyunk,

a legjobbak közé tartozunk, de keresni kell, hogy mivel tudunk ott is maradni.

Mivel nálunk az előző világversenyeken szereplő négy fő még junior, bizakodóak lehetünk, hogy a legutóbbinál jobb eredményt fognak elérni. És persze mellettük is vannak nagyon ígéretes párbajtőrözők, akik szeretnének bekerülni a csapatba.”

Pelle Domonkos junior Eb-t nyert a legutóbbi évadban Fotó: Bizzi Team

Pelle Domonkos így fogalmazott a juniorcsapatról:

„Nagyon sokra hivatott csapatunk van,

a sikerekhez mindenki hozzá tudta tenni a magáét.

Több riválisunk vívói most kiöregednek a juniorok közül, de mi az életkorunk alapján még szerepelhetünk ebben a felállásban és újabb lehetőségünk lesz bizonyítani.”

A junior férfi párbajtőrözők számára szeptember végén Magyar-kupa-fordulóval indul a szezon, az országos bajnokságot novemberben rendezik, míg az első, válogatásba is beleszámító nagyobb nemzetközi megméretes a január eleji, bázeli világkupa lesz.

A juniorok és a kadétok Eb-jét jövőre Georgiában, a vb-jét Brazíliában rendezik.

(Kiemelt képünkön balról: Balázs Bence, Keresztes Ádám, Császár Zoltán, Pelle Domonkos Fotó: Bizzi Team)