Országos rekordoknak sem volt híján az erős emberek abszolút csapatbajnoki döntője, amelyet a hétvégén rendeztek meg a Budapesti Súlyemelő Központban. Az idei esztendő lezárását jelentő Advent Kupa, a néhai mesternek, Takács Istvánnak a nevét viselő emlékverseny hátra van még ugyan, a 2020-as szezon utolsó kiemelt viadalának a csb-finálé számított.
Címke: Korábbi cikkeink
Kerékpár: Valter Attila hatodik a bringások Golden Boy-szavazásán
Az idén a Tour de Hongrie-n diadalmaskodó és a Giro d’Italián is remeklő 22 éves országúti kerékpáros, Valter Attila a hatodik helyen végzett az „új profik” rangsorában.
Kosárlabda: öt- és kilencmeccses csapat is van a junior fiúbajnokság alapszakaszában
A koronavírus-járvány miatt a junior fiú kosarasok bajnoki alapszakaszában is változó, melyik együttes, hányszor szerepelt eddig; a legkevesebbet játszó alakulat ötször lépett pályára, a legtöbbet bizonyító csapatok pedig kilencszer mérettették meg magukat.
Jégkorong: sok külföldön játszó fiatal készül az Ocskay-akadémián, mert más országokban erre most nincs lehetőség
„A legnagyobb nehézség a toborzással kapcsolatban van, mert az óvodákban, iskolákban most nem tudunk megjelenni” – mondta Fekti István az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója az Egy nap az utánpótlásért címmel rendezett konferencián.
Budapest rendezheti a 2024-es sakkolimpiát
Az Európai Sakk Unió és a kontinens sakkvezetői után a nemzetközi szövetség (FIDE) is pozitívan bírálta el a pályázatot, így most már hivatalos: Magyarország rendezheti a 2024-es sakkolimpiát!
Kézilabda: az utolsó pillanatban jelentkezett, és be is került az amerikai válogatott vb-keretébe Merkovszki Pál
Nem csak a magyar válogatottban lesznek honfitársaink a januári felnőtt kézilabda-világbajnokságon: a Gyöngyös 20 éves kapusa, Merkovszki Pál az amerikai nemzeti együttesben szerepel. Megkérdeztük tőle, hogyan jutott a nem mindennapi lehetőséghez.
Kosárlabda: Pupp Bence három fronton bizonyít
Az Atomerőmű SE húszéves kosárlabdázójával, Pupp Bencével beszélgettünk, aki egyszerre három ligában bizonyít: a felnőttélvonalban, az NB I/B-ben és az U20-as első osztályban − utóbbiban több statisztikai mutatóban a legjobbak közé tartozik.
Torna: Balázs Krisztián magabiztosan utazott az ifjúsági Eb-re
Nem volt zavartalan Balázs Krisztián felkészülése, de a 18 éves tornász így is nagy reményekkel lép a szerekhez utolsó korosztályos világeseményén, a szerdán rajtoló ifjúsági Európa-bajnokságon.
Cselgáncs: Kenderesi Tamás öccse, Péter a három évvel idősebbekkel is elbír
„Engem az úszás bealtatott, a dzsúdóban viszont rögtön megszerettem, hogy annyi mindenre kell odafigyelni, nincs két ugyanolyan mérkőzés” – magyarázza a 15 éves Kenderesi Péter (90 kg), miért a tatamit választotta, miközben olimpiai bronzérmes bátyja úszásban ért el klasszis eredményeket. A szakértők egyébként Péternek is fényes jövőt jósolnak.
Atlétika: Armand Duplantist (21) választották az év férfi versenyzőjének
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a 21 éves svéd rúdugrót, Armand Duplantist választotta az év férfi versenyzőjének – számolt be az MTI.