
Nyugaton a NEKA és a Győr ellépett a mezőnytől az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban, míg keleten jelenleg jóval szorosabb a versenyfutás.
Nyugaton a NEKA és a Győr ellépett a mezőnytől az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban, míg keleten jelenleg jóval szorosabb a versenyfutás.
A fiatal utcahosszal vezeti az U19-es első osztály Nyugati csoportjának góllövőlistáját, csapata, a BDSE Nemesvámos pedig az előkelő negyedik helyen áll.
Sérülése miatt félévet ki kellett hagynia, nemrégiben azonban hét gólt szerezve mutatkozott be a Wisla Plock kézilabdacsapatában a 19 éves Fazekas Gergő.
A Magyar Kézilabda Szövetség megválasztotta 2022 legjobbjait, köztük pedig az utánpótlás képviselőit is díjazta.
Honlapján jelentette be a férfi kézilabda NB I-ben érdekelt Telekom Veszprém, hogy nem hosszabbítja meg a 21 éves Ilics Zoran nyáron lejáró szerződését.
A serdülő és az ifjúsági élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban is két váci csapat szerepel, amelynek több tagja már az Európa-ligában is debütálhatott.
A Ferencváros felnőtt kézilabdacsapatának 20 éves jobbszélsője fontos találatokkal járult hozzá a francia PAUC legyőzéséhez.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja A hónap utánpótlásedzője díj ünnepélyes átadásán forgatott a nyertes kézilabdatrénerrel, dr. Woth Péterrel.
Eredményes félévet hagytak maguk mögött a felnőtt férfi NB I/B utánpótláskorú kézilabdázói.
Ismét világ- és Európa-bajnokságok várnak a korosztályos kézilabdázókra, amelyekkel kapcsolatban az MKSZ sportszakmai igazgatóját, Juhász Istvánt kérdeztük.