
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Marozsán Fábián teniszező és Magyarovits Zoltán, az olimpiai bajnok Kós Hubert korábbi mestere is pódiumra lépett.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Marozsán Fábián teniszező és Magyarovits Zoltán, az olimpiai bajnok Kós Hubert korábbi mestere is pódiumra lépett.
Pénteken több számban is magyar csúcs született az úszók rövid pályás korosztályos országos bajnokságán, a szegedi Tiszavirág Sportuszodában.
Már kapható a boltokban az Így lettünk bajnokok 2.0 című portréinterjú-kötet. A tanulságos történetekkel teli kiadvány szereplőinek egyike az úszó Kós Hubert.
Tizenkét számban rendeztek döntőket az úszóutánpótlás rövid pályás ob-jának nyitónapján, Szegeden, ahol több remek magyar korosztályos rekord is született.
A tavalyi színhelyen, Szegeden rendezi meg a szövetség az utánpótláskorú úszók 2024-es rövid pályás országos bajnokságát csütörtöktől vasárnapig.
A tatabányaiak 16 éves szupertehetsége, Jackl Vivien a decemberi budapesti rövid pályás felnőtt-világbajnokságon 800 gyorson és 400 vegyesen is rajtkőre lép.
Hat fiatal, közelebbről öt lány és – tartalékként – egy fiú kapott helyet úszóválogatottunkban, amely indul a decemberi, budapesti rövid pályás felnőtt-vb-n.
Az UNI Győri Úszó SE versenyzőit és vezetőedzőjüket, Petrov Árpádot edzésen látogatta meg az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja.
Továbbra is jónak tűnik a magyar úszóutánpótlás Sós Csaba szövetségi kapitány szerint, aki a kaposvári rövid pályás országos bajnokság után értékelt.
Kedvenc távján, 200 háton magabiztosan védte meg elsőségét a kaposvári ob-n Molnár Dóra, aki sorozatban harmadszor lett rövid pályás felnőttbajnok.