
Három 17 éves és két 15 esztendős úszónk is helyet kapott a felnőtt-válogatottban, a kedden kezdődő, romániai rövidpályás Eb-n.
Három 17 éves és két 15 esztendős úszónk is helyet kapott a felnőtt-válogatottban, a kedden kezdődő, romániai rövidpályás Eb-n.
A tavalyi premier után idén, a mögöttünk hagyott héten másodszor rendezték meg az utánpótlás-korosztály legjobb úszóinak rövid pályás országos bajnokságát,.
A szombat esti döntők után véget ért a szegedi rövid pályás utánpótlás úszó országos bajnokság.
Óriási volt a tét a nyílt vízi úszók portugáliai felnőttvilágkupáján, amelynek mezőnyében a magyar utánpótlás több képviselője is ott volt.
Sámóczi Milán mellúszót és mesterét, Lőrinczi Györgyöt edzésen látogatta meg az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja.
A BVSC-Zugló versenyzője 200 m gyorson, 50 m pillangón, valamint a 4x100-as gyorsváltóval is aranyérmet szerzett az utánpótlás rövid pályás ob harmadik napján.
Szerdán reggel elkezdődött Szegeden a rövid pályás utánpótlás úszó országos bajnokság; az első napon máris számos döntőt rendeztek.
Parádéztak a közép-európai régió seregszemléjén (CECJM) a magyar serdülőkorú úszók; Selmeci Attila, a MÚSZ szakmai alelnöke értékelt az Utánpótlássportnak.
A közép-európai országokat képviselő serdülőkorú úszók Szlovéniában rendezett bajnokságán 34 érmet szereztek a magyar fiatalok.
Hargitay Andrásról, a hazai úszósport első világbajnokáról nevezték el Budakeszi új tanuszodáját.