
Együttműködési megállapodást írt alá a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.
Együttműködési megállapodást írt alá a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.
Az orosházi fiatalok közül Szél Anna (21), Páli Mirella (17) és Jochim Márk (19) is remekül kezdte az évet.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja edzésen látogatta meg a korábbi klasszisok, Repka Attila és Deák-Bárdos Mihály vezette miskolci utánpótlást.
A KIMBA szabadfogású reménységei egy arany mellett két bronzérmet szereztek a Moldova fővárosában rendezett U20-as nemzetközi versenyen.
A 15 éves Balázs Éda tavaly Eb-győztesként búcsúzott el a serdülőkorosztálytól, és idén már a kadétok mezőnyében kell helytállnia, ráadásul új súlycsoportban.
A lehetséges 30-ból 18 súlycsoportban is U23-as vagy junior birkózó győzött a KIMBA-n rendezett felnőtt-válogatóversenyen.
A KIMBA leány versenyzői kirgizisztáni edzőtáborral kezdték az évet, és mintegy két hétig olimpiai és világbajnokok társaságában készülhettek Biskekben.
A miskolci birkózósport két ikonikus alakját, Repka Attilát és Deák-Bárdos Mihályt kérdeztük a fellendülőben lévő helyi utánpótlás helyzetéről.
Összegyűjtöttük az U20-as, az U17-es és az U15-ös korosztály legígéretesebb birkózóit, akiktől az utánpótlás-világversenyeken is nagy dobásra számíthatunk.
Januárban másfél hétig Kirgizisztánban edzőtáboroznak a női szakág legjobb fiataljai, és a helyiek mellett a moldovaiakkal és lengyelekkel is készülhetnek.