2011-02-11 12:29
Sikerek Csehországban
Noha csak az idén lépett az ifjúsági korosztályba, győzelemmel debütált a csehországi Pro Tour-viadalon Lakatos Tamás. Az ifjúsági olimpián negyedik helyezett játékos magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.
Munkatársunktól Lakatos a főtábla valamennyi fordulójában hatjátszmás mérkőzésen győzött, előbb a szlovák Jezót, majd az osztrák Leitgebet, az elődöntőben a litván Mikutist, a fináléban pedig a német Benediktet múlta felül ugyancsak 4-2-re. Különleges helyzeteket is hozott számára a verseny: a nyolc közé jutásért lehetséges ellenfelei közül az orosz Kirilovot és a lengyel Bankoszt egyaránt kizárták... A lányok versenyében az utánpótlás Európa Top-10 bajnokságon ezüstérmet szerző Madarász Dórának nem sikerült a nyolcaddöntőbe jutás, miután vereséget szenvedett a román Ciobanutól. A hodonini eseményen a magyar szereplők közül jó néhányan felléphettek még a dobogóra. Az ifjúságiak lányok csapatversenyében a Hepke Johanna, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz alkotta együttes a harmadik helyen végzett, míg a serdülő fiúk (Ecseki Nándor, Sabján Gergely, Szudi Ádám) ezüstérmesek lettek. A fiatalabbak korosztályában Szudi és Sabján egyesben egyaránt harmadikként zárt, s bronzérmet vehetett át kettejük párosa, valamint az Ecseki Nándor, Majoros Bence duó. A magyar serdülő lányok közül a negyeddöntőbe jutott Nagypál Csilla szerepelt a legjobban.