UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-02-18 08:19

Edzőmeccs az Eb jegyében

Palkó Dóra A tervek szerint március 5-én, Szegeden edzőmeccset játszik a magyar és a szerb U18-as válogatott. A házigazdák már kijelölték szűk keretüket, s a legjobbakkal készülnek áttörni az ellenfél meglehetősen stabil védőfalát. Az összecsapás az Etelka sori pályán, 14 órakor kezdődik, magyar játékvezetők asszisztálásával. A tesztmérkőzés elsősorban az április 15. és 24. között Franciaországban rendezendő Európa-bajnokságra történő felkészülést hivatott segíteni. A párosítás azért mondható szerencsésnek, mert a tavaszi kontinensviadalon egy csoportba került a két együttes, és az sem titok, hogy a mieink célja a C csoport megnyerése, ahol a szerbek mellett még hat csapat igyekszik majd megakadályozni ebben a fiúkat. Az elmúlt évek tapasztalata, eredményei, és a rangsorban elfoglalt előkelőbb hely azt látszik igazolni, hogy a magyar–szerb ütközetből az hazai garnitúrának van nagyobb esélye győztesként kikerülni. A MAGYAR KERET: Almási (KARC), Antal (Pécs), Balázs (KARC), Báló (Szeged), Baranyai (FRC), Maxime Bourland (Accueil), Antoine Bourg (Accueil), Bozsik (Batta), Czakó (Velence), Dezső (FRC), Drabbant (Velence), Gulyás (Batta), Horváth Róbert (Batta), Kalocsai (Velence), Katona (Velence), Kis (KARC), Kónya (Gyöngyös), Kovács (Szeged), Kratancsik (Velence), Laczikó (Gyöngyös), Molnár (Batta), Petrov (Szeged), Slott (Velence), Steigerwald (Exiles), Szabó (FRC), Szatmári (Esztergom), Tímár (Elefántok), Tokai (Esztergom), Tóth (Esztergom), Volontér (Esztergom), Vona K. (Batta), Vona L. (Batta), Zsigár (Szentes).