Táblák elé álltak a diákok februárban az első barcsi darts diákolimpián. A helyi sportcsarnokban három összevont korcsoportban(1-2., 3-4. és 5-6. osztályosok) összesen huszonöten ragadtak nyilakat, s a felnőttekkel ellenétben nem sörrel, hanem zsíros kenyérrel fokozták a jó kedvet.
Munkatársunktól A versenyen két intézmény, a helyi Deák Ferenc Általános Iskola és a Széchényi Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói indultak, miközben a Darányi Darts Klub „profijai” tartottak bemutatót.
A legfiatalabbak mezőnyében két leány és egy fiú részvételével. Mivel a két nem versenyeit külön választották, az egyetlen fiú indulónak, Szilányi Máténak nem volt nehéz dolga..., míg a lányok között Novákovics Korinna győzött. A 3. és 4. osztályosok viadalára öt lány és tíz fiú nevezett, s Jankovics Johanna, illetve Molnár Márk végzett az élen. A legnagyobbak csoportjában Barna Szilárd magabiztosan szórta a dárdákat, mindössze egy játszmát vesztett, s hibátlan mutatóval szerezte meg az első helyet. A lányok viadalát Kövesfalvi Kármen nyerte.
A program utolsó eseményeként a Pedagógus Kupát rendezték meg, melyben az öt férfi tanár közül, Sziács László, míg a női oktatók mezőnyében Csordás Adrienn diadalmaskodott.
Táblák elé álltak a diákok február tizennyolcadikán az első darts diákolimpián, Barcson a helyi Sportcsarnokban. Három összevont korcsoportban, I.-II.-os, III.-IV.-es, V.-VI-os. osztályosok adták a három korcsoportot melyekben huszonöten indultak a versenyen, hol még zsíros kenyérrel is fokozták a szervezők a jó kedvet. A versenyen két iskola, a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola és a városi Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképző Iskola tanulói indultak.
A hangulatkeltésről a Darányi Darts Klub profi bemutatója gondoskodott, majd a legkisebb korosztály versenye kezdődött, két leány és egy fiú részvételével. Mivel mindegyik korcsoportban külön indultak fiúk és lányok így nem volt nehéz dolga az egyetlen fiú indulónak, Szilányi Máténak, a másik nem csatáját Novákovics Korinna nyerte Yasmine Ilona Foster ellen.
A III.-IV. osztályosoknál, öt lány és tíz fiú indult harcba az aranyéremért. A fiúknál a két csoportból az első négy jutott tovább az egyenes kieséses rendszerbe, amin Molnár Márk dobta legjobban a dárdákat. A csoport, női részén a döntőben Jankovics Johanna Muzsek Friderikát dobta túl.
A legnagyobbak csoportjában, a fiúknál Barna Szilárd egyetlen játszma veszteséggel hajította a dárdákat, így veretlenül szerezte meg az első helyett. A lányoknál rögtön a döntővel kezdtek, hiszen csupán két induló volt. A párharcot Kövesfalvi Kármen nyerte Bogdán Adrienn ellen.
A nap utolsó eseménye a Pedagógus-Kupa volt, hol a férfiaknál az öt tanár közül, Sziács László bizonyult a legjobbnak, a három női induló közül pedig sejteni lehetett, hogy mindenki érmesként végez, a legfényesebbet Csordás Adrienn vihette haza. Táblák elé álltak a diákok február tizennyolcadikán az első darts diákolimpián, Barcson a helyi Sportcsarnokban. Három összevont korcsoportban, I.-II.-os, III.-IV.-es, V.-VI-os. osztályosok adták a három korcsoportot melyekben huszonöten indultak a versenyen, hol még zsíros kenyérrel is fokozták a szervezők a jó kedvet. A versenyen két iskola, a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola és a városi Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképző Iskola tanulói indultak.
A hangulatkeltésről a Darányi Darts Klub profi bemutatója gondoskodott, majd a legkisebb korosztály versenye kezdődött, két leány és egy fiú részvételével. Mivel mindegyik korcsoportban külön indultak fiúk és lányok így nem volt nehéz dolga az egyetlen fiú indulónak, Szilányi Máténak, a másik nem csatáját Novákovics Korinna nyerte Yasmine Ilona Foster ellen.
A III.-IV. osztályosoknál, öt lány és tíz fiú indult harcba az aranyéremért. A fiúknál a két csoportból az első négy jutott tovább az egyenes kieséses rendszerbe, amin Molnár Márk dobta legjobban a dárdákat. A csoport, női részén a döntőben Jankovics Johanna Muzsek Friderikát dobta túl.
A legnagyobbak csoportjában, a fiúknál Barna Szilárd egyetlen játszma veszteséggel hajította a dárdákat, így veretlenül szerezte meg az első helyett. A lányoknál rögtön a döntővel kezdtek, hiszen csupán két induló volt. A párharcot Kövesfalvi Kármen nyerte Bogdán Adrienn ellen.
A nap utolsó eseménye a Pedagógus-Kupa volt, hol a férfiaknál az öt tanár közül, Sziács László bizonyult a legjobbnak, a három női induló közül pedig sejteni lehetett, hogy mindenki érmesként végez, a legfényesebbet Csordás Adrienn vihette haza.