UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2011-02-28 19:40

Nem a tinédzserek sportja

Az utóbbi évek világversenyein megszerzett érmek számát tekintve a vívás immár a második helyen áll a Héraklész Programban részt vevő húsz sportág listáján. Jánosi Zsuzsával, a hazai szövetség sportigazgatójával beszélgettünk.

P. S. Zs.– Olimpiai sportágról lévén szó, a laikus úgy gondolná, hogy a vívás háza táján biztosan minden rendben van. – Az hogy minden rendben lenne, túlzás, de azért panaszkodni sincs különösebb okunk. Nemsokára elkezdődnek az olimpiai kvalifikációk, s ez meglehetősen sok pénzt emészt majd fel. Ilyenkor meg kell értenünk, hogy előnyt élvez a felnőtt válogatott. – De azért csak nem szorul a háttérbe az utánpótlás? – Azért az bajos lenne... A Héraklész Programban részt vevő húsz sportág közül ugyanis az eredményességet tekintve mi állunk a második helyen, rögtön a kajak-kenu után. Ez Eb-, vb-helyezésekből és más eredményekből tevődik össze. – Hát ha ez sem sikertörténet... – Valóban az, pedig a vívásban elég nehéz megtalálni azt a korosztályt, ahol igazán jó eredményeket lehet elérni. Ez ugyanis alapvetően nem a tizenöt évesek sportja. Ebbe be kell érni. Mind fejben, mind a bonyolultabb mozgásokat tekintve, melyek elsajátításához bizony nem kis idő kell. És ahhoz is szükséges egy bizonyos érettségi szint, hogy az edzői, taktikai utasításokat a versenyző megfelelően alkalmazza. Pláne éles, döntő helyzetekben. – Pedig a huszonévesek már szinte felnőttnek számítanak... – Nagyon nehéz az átmenet. Igazi vízválasztónak számít, amikor egy-egy versenyzőnk már kiöregszik a junior korból, de még nem épült be a felnőttek közé. Egyszerre kell hoznia a korosztályos eredményeket és megállnia a helyét a felnőtt csapat sokszor egészen más követelményei között. – Azért csak akad egy-két jó példa a sikeres beilleszkedésre, vagy nem? – Sok példát tudnék sorolni. Férfi kardban a huszonéves Szilágyi Áron és Iliász Nikolász is beépült már a felnőtt csapatba. Utóbbit 2010 legjobb junior sportolójának választották a Héraklész Gálán, nem véletlenül, hiszen a kadett és a junior világbajnokságon is aranyérmes volt. A női kardcsapatban Nagy Orsolyán kívül mindenki junior sportoló, míg női párbajtőrben Budai Dorina (ő tavalyelőtt aranyérmet nyert a Belfastban zajló junior és kadett világbajnokságon), valamint Antal Edina is már a felnőtt csapat teljes körű tagja. A férfiaknál kissé más a helyzet, ott ugyanis nagyon erős a felnőtt mezőny. Oda nehezebb bekerülni, de már itt is akadnak nagyon komolyan vehető jelentkezők. – Hány gyerek vívhat ma versenyszerűen? – Versenyzői engedélye ma háromezer vívónak van. Ennek a kétharmada az utánpótláskorú. – Ez nem tűnik olyan soknak... – Sosem leszünk tömegsport. A vívás nem olcsó mulatság, igen nagy terheket ró mind az egyesületekre, mind a szülőkre. Ahhoz, hogy egy gyerek elkezdje a versenyzést, mintegy 100-150 ezer forintra van szükség. Olyan felszerelés kell, ami biztonságos, hiszen veszélyes sport. Ezen spórolni pedig nem nagyon lehet, a kiadást vállalnia kell annak, aki vívásra adja a fejét. A szövetség bizonyos eredményességi szint fölött már átvállalja a költségek egy részét, az utaztatást például. De ezt nem tudjuk mindenkinek biztosítani. – A pénzügyi helyzet? – A kajak-kenu után mi vagyunk azok, akik az éves állami támogatásból az egyesületeinknek is juttattunk. Tavaly 52 millió forintot osztottunk szét működési költségre, de sajnos, ez sem elég. Az egyesületeink egy része nagyon rossz állapotban vannak, amit a pénztelenség okoz. Főként azok, amelyek mögött nem áll egy-egy önkormányzat. – Mire számíthatunk az idén? – A Jordániában megrendezendő kadett és junior világbajnokságon több érmes helyezésre számítunk. És az is benne van a pakliban, hogy Iliász Nikolász révén aranyérmet is szerezzünk. Vagyis azt szeretnék, ha tudnánk folytatni az elmúlt évekre jellemző tendenciát, és megőriznénk előkelő helyünket a sportágak eredményességi listáján.