UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-03-02 12:24

Fellegvár, védelmezők híján

Európában komoly tekintélyt vívtak ki maguknak a magyar kendósok, idehaza azonban alig-alig ismerik a sportágat. Mihalik Hunor, a szövetség főtitkára a kendo magyarországi helyzetéről, kilátásairól és az ígéretes utánpótlásról is beszélt honlapunknak.

Mura László – Nem kifejezetten tradicionális sportág a kendo hazánkban, gondolom, nem könnyű a népszerűsítés... – Valóban nem, bár a hosszú évek során sokasodtunk, nőtt a létszámunk.  Hat, hét évvel ezelőtt a regisztrált sportolók száma százötven volt, mostanra ez ötszáznegyvenre gyarapodott. Az országban huszonnégy klubban foglalkoznak kendóval.  Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben stagnál a versenyzői létszám, ám ez elsősorban az elmúlt évek gazdasági körülményeinek tudható be. Más sportágak is megszenvedték ezt az időszakot. Viszont bizakodásra ad okot, hogy lassan, de biztosan fejlődünk
– Jó eredményeket érünk el a nemzetközi porondon, elsősorban, persze, Európában. Szakmailag is megbecsülik a munkánkat, Magyarországot már-már a kendo fellegvárának tartják a kontinensen, így szívesen érkeznek hozzánk tanulni külföldi sportolók is. Szintén a magyar kendosport rangját jelzi, hogy már három Európa-bajnokságot rendezhettünk: 1998-ban, majd 2004-ben, legutóbb pedig 2010-ben, Debrecenben. Utánpótlásszinten is születnek szép eredmények, bár előfordul, hogy nem tudjuk finanszírozni a fiatalok utaztatását egy-egy nemzetközi tornára. – Melyek az év legfontosabb eseményei, kikre érdemes majd figyelnünk? – Májusban Lengyelországban rendezik az  Európa-bajnokságot. Ezen, a már említett anyagi gondok miatt, az ifjúsági csapatunk nem tud részt venni, csak a felnőttek lesznek jelen. A válogatott egyik legígéretesebb tagja Tóth Balázs, aki a maga tizenkilenc évével  még igen fiatalnak számít a mi sportágunkban. Ő lehet a jövő embere, már az Eb-n is sokat várunk tőle. Itthon szeptember 17-én tartjuk az esztendő legrangosabb versenyét, a junior országos bajnokságot. XXIII. Kendo Európa-bajnokság és Japán Kultúrális napok (Debrecen, 2010. április 9-11.)