2011-03-03 20:57
Akrobatika lóháton
Bence Balázs a kaposvári Lovasakadémia SC versenyzője. A nemzetközi szövetség (IVC) ranglistáján az utánpótlás korosztályban a hatodik helyen áll. A junior válogatott tagja, ötszörös aranyjelvényes ifjúsági sportoló, többszörös országos és diákolimpiai bajnok egyéniben, párosban, valamint páros vágtában. Párosban Európa-bajnoki hetedik. Tizenöt éves, nagycsoportos óvodás kora óta lovagol.
Dobrota Martin
– Miért éppen a lovastornát választottad?
– A testvéremmel lovagolni szerettünk volna, és egy edző tanácsolta, hogy a lovastornával kezdjük. És aztán ennél maradtunk.
– Hetente mennyit edzel?
– Négy alkalommal van lovastréning, emellett heti egy tornatermi edzést is tartok. Ebben az évben alkalmanként Sóskútra is eljárok edzeni a válogatottal. Továbbá kondicionáló terembe járok erősíteni, hogy fejlesszem az izmaimat a voltizshoz.
A voltizs az egyetlen olyan verseny, melynek során nem a lovon ülő személy irányít, hanem egy szakképzett futószárazó. A ló egy 20 méter átmérőjű körön halad, míg a tornász különböző, előre megtervezett gyakorlatokat hajt végre, vágta jármódban.
A voltizs az egyetlen szakága a lovassportnak, ahol egyéniben a nőket és a férfiakat külön értékelik. Érdekes továbbá az is, hogy a csapatverseny alatt akár három tornász is tartózkodhat egyszerre a lovon.
Képek Bence Balázsról ITT
– A múlt évben milyen eredményeid voltak?
– Egyéni junior kategóriában országos bajnokságot nyertem. Ugyanezen a versenyen, amely egyben a visegrádi országok összevont bajnoksága is volt, párosban szintén magyar bajnokok lettünk Somogyi Eszterrel, és megnyertük az összevont viadalt is. Az Európa-bajnokságon párosban hetedik helyezést értünk el, egyéniben pedig hatodik lettem a keretversenyben.
– Mik a tervek erre az idényre?
– Magyarországon a dobogós helyezéseket tűztem ki célként. A nemzetközi versenyeken pedig meg kell szereznem a kvalifikációt, hogy indulhassak az Európa-bajnokságon, ahol a tőlem telhető legjobb eredményt szeretném elérni. Keményebben és sokkal többet edzek, mint a korábbi években. Újdonság, hogy az idén több edző is segít a felkészülésemben.
– Milyen versenyeken indulsz?
- Áprilisban Sóskúton a tavaszi minősítő versennyel indul az évad. Magyarországon ezen kívül Szentán és Budapesten lesz feladat a későbbiekben, s a visegrádi országok összevont versenyét is hazai környezetben, Kaposváron rendezik, s azon is ott leszek. Nemzetközi szinten Ausztriában, Stadl Paurában és a szlovákiai Pezinokban szerepelek majd, hogy megszerezzem a kvalifikációt az augusztusi Eb-re, amelynek helyszíne még nem ismert.
Balázs edzője, Villányi Krisztina a lovastorna mellett versenyzőjének esélyeiről is beszélt honlapunknak.
– Hány éves kortól ajánlja ezt a sportot? – Ez függ a gyerektől, de a lótól is. A lovastorna a többi sporthoz hasonlóan nagyon nagy fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, ezért aki tíz éves kora után kezdi, már valószínűleg nem tud majd nemzetközi szintre eljutni. Ezért minél hamarabb érdemes nekifogni, akár óvodás korban is, amikor a kisgyermek már biztonsággal képes ülni a lovon a heveder segítségével. – Hogyan készülnek erre az évre? – Szerencsére jól el vagyunk látva lovakkal, ezért a lovasedzéseken van a hangsúly. Emellett tornateremben is készülünk heti egy alkalommal, és több versenyző külön kondicionáló edzésen is részt vesz. Terveink szerint két sportolóval, Bence Balázzsal és Somogyi Eszterrel egyéniben megcélozzuk a junior Eb-részvételt, ehhez két nemzetközi kvalifikációs versenyen kell eredményesen szerepelni. – Mire koncentrálnak az edzéseken? –A tavalyi év után, egy jól sikerült koreográfiának köszönhetően rádöbbentünk, hogy mennyit számít egy ötlet, és az ahhoz kapcsolódó körítés. Így az idén még jobban próbálunk figyelni a versenyzőhöz passzoló, ötletes kűr és zene megtalálására, hiszen ebben lehet előre lépni. Emellett persze állandóan javítunk a kötelező gyakorlatokon is, és rengeteget gyakoroljuk a kűröket zenére. – Hogyan látja Bence Balázs jövőjét nemzetközi szinten? – Nagyon tehetséges versenyzőről van szó, aki tavaly mutatkozott be nemzetközi szinten. Ez az egy év elég volt ahhoz, hogy megjegyezzék a nevét, és többen felfigyeltek már rá a bírói karból is. Még rengeteg ideje van, úgyhogy reméljük, a jövőben egyre jobb eredményeket tudunk majd elérni. Balázs előnye, hogy számára nincs, úgymond, nehéz gyakorlat, szinte mindent meg tud csinálni elsőre is. Amin dolgoznunk kell, az a kivitel, de ebben is fokozatosan javul. A célunk az Eb-n az első tízbe kerülés, amire reális esélyt látok, míg a junior évei végére, vagyis két-három esztendő múlva akár a dobogó is elérhető lehet a számára.