UtánpótlásSport
2025. szeptember 12.
  • instagram
Ifjúsági triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2011-03-04 16:45

Elindult a minitenisz szezon

Munkatársunktól Az idén is közel ötven Play and Stay (Játssz és maradj!) rendszerű miniteniszverseny indul az 1999-es vagy annál fiatalabb születésű, versenyezni vágyó gyerekek számára. A mostani versenysorozatban már nemcsak piros (5 x 11 méteres) és narancs (6,5 x 8,23 méteres) versenyek lesznek, hanem a tavaly ősszel elindított zöld, vagyis nagy pályás versenyek is, amelyeket a P S program szabályaihoz kötötten, az alacsonyabb nyomású „zöld” labdával kell majd játszani. Az immár tíz éve indult program a tenisz utánpótlás-nevelés alapjainak megteremtését és a teniszsport tömegbázisának növelését tűzte ki célul.

Míg 2001-ben ötven iskola és háromszáz gyerek vett részt az oktatáson, tavalyi adatok szerint ez a szám már megtízszereződött, és több mint háromezer gyerek játszhat rendszeresen a Play and Stay Program és az annak a részévé váló Magyarországi Iskolai Teniszprogram keretében.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, számos új jelentkező akad a versenyek megrendezésére. Az idén az újonnan a rendszerbe belépő Bajai Tenisz Klub, a nagykőrösi Petőfi TSE, a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub, a gödöllői Kiskastély Tenisz Club és a zuglói Postás Tenisztelep is bejelentkezett a versenyrendezésre. ()

Újdonságnak számít a hamarosan bevezetendő Play and Stay regisztrációs kártya, amelyet a sorozatban induló versenyzőknek kell kiváltaniuk.

2010-től a hagyományos U10-es tenisztornákon  a Play and Stay versenyrendszer bevezetését ajánlja a Magyar Tenisz Szövetség, 2012-től pedig kötelezővé is teszi.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség Play and Stay nevű kampányának angol szlogenje a „serve, rally and score”, ami magyarul annyit jelent, hogy „szerválj, játszd ki, és nyerd meg a pontot”. Vagyis az alapfilozófia szerint a kezdő játékosok már az első alkalomtól kezdve játék közben és játszva tanulják meg a teniszt. Az edző az első teniszleckétől fogva aktív, játékos és szórakoztató gyakorlatokon keresztül ad ízelítőt abból, hogy mitől olyan nagyszerű játék ez a sport. Adogatás, a pont kidolgozása és befejezése: a gyerekek mindezt a leghatékonyabban a kisebb méretű pályákon és puhább labdákkal tudják megtanulni.

Az ITF Play and Stay munkacsoportja három különböző szintet dolgozott ki a kezdő játékosok fejlődése érdekében: a piros, narancs és zöld szintekhez tartozó labdák és pályák használata elősegíti a technika kifejlesztését és azoknak a taktikai elemeknek a korai beépítését, amelyeket a gyerekek egész pályán, kemény labdával nem tudnának végrehajtani.