UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-03-08 15:35

Gyerekcipőben sikeresen

Sárosi János elmondja, hogy noha Magyarországon még gyerekcipőben jár a sportág, már komoly eredményeket mutatott fel. Ugyan a juniorok 70 kilós kategóriájában szereplő tinédzser a szumó mellett birkózik is, mindkét sportágban eredményes, s a tanulásban szintén megállja a helyét.

Mura László – Miért éppen ezt a sportágat választottad? – Először hét évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a szumóval, miután birkózóedzőm, Tar Mihály azt javasolta, próbáljam ki. Addig csak birkóztam, ám azóta mindkét sportág edzésein részt veszek. Az Érdi Spartacusban létrehoztuk a szumószakosztályt is, így a klub két részlegében is érintett vagyok. – Mire vagy a legbüszkébb az eddigi eredményeid közül? Mik a terveid a jövőre? – Az elmúlt évek jól alakultak, hiszen egyéniben kétezer-hétben és kétezer-nyolcban egy-egy harmadik helyet szereztem az Európa-bajnokságon, a kétezer-tízes Eb-n viszont már ezüstre cserélhettem a korábbi bronzokat. Emlékezetes az is, hogy csapatban a tavalyi, lengyelországi világbajnokságon harmadikként végeztünk. Az idei Eb-n a cél az aranyérem, a vb azonban még messze van ahhoz, hogy esélyt latolgassunk. – Áruld el: mi a jó a szumóban? – Hát... Mivel hazánkban még nem túl népszerű a sportág, viszonylag könnyű kijutni a nagy nemzetközi versenyekre. Ezzel együtt kemény edzések sora és sok szorgalom vezetett a sikerekig. A nemzetközi porondon sokat tanulok, és talán minden alkalommal kicsit közelebb kerülök a profi szumóhoz.