2011-03-09 11:05
Életcél a céllövészet
Az olaszországi Európa-bajnokságon a juniorok mezőnyében harmadik helyen végző, tizenkilenc esztendős Nemes Adriennel beszélgettünk, akinek a mostani már a negyedik kontinens viadala volt.
Bruckner Zsolt – Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el lőni, azelőtt öttusáztam a KSI-ben, ahol nagyon megtetszett a sportág. Szóltam a szüleimnek, hogy szeretném kipróbálni, ők pedig támogattak a döntésemben, és azóta is mindenben segítenek. Maradtam ugyanannál az egyesületnél, csak más szakosztályhoz kerültem, így ismerkedtem meg Plichta Györgyivel, aki azóta is az edzőm – mesélt a kezdetekről Adrienn. Az ígéretes lövő mindennap van edz, hozzávetőleg három órát. A nagy versenyek előtt edzőtáborozásokon vesz részt, ahol reggeltől estig munka. A felkészülés fizikailag és szellemileg is igénybe veszi, ami nem csoda: ebben a sportágban fejben dől el a lényeg. – Négy évvel ezelőtt megnyertem a budapesti diákolimpiát, 2009-ben Európa-bajnoki hatodik helyezett voltam Eszéken, majd az Olimpiai reménységek versenyén lettem első, most pedig jött ez az Eb-bronz – sorolta a legszebb eredményeit, majd így folytatta: – A legnagyobb álmom az, hogy a sportból éljek meg, de sajnos erre nincs sok esély. Nálunk elvétve akadnak támogatók, szemben más sportágakkal. Külföldre viszont nem szeretnék menni, itthon akarok élni...