UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-03-09 12:00

Szegedi virtus

Az U18-as válogatott téli hosszú felkészülése meglehetősen hatékonynak bizonyult. A március 5-én, Szegeden rendezett Magyarország–Szerbia edzőmeccs végeredménye legalábbis ezt bizonyítja.

P. D. A keret már január óta tréningezett, s gyűjtötte össze minden erejét a találkozóra. A játékosoknak hetente szigorú menetrend szerint kellett edzeniük, szombatonként pedig közös gyakorlással erősítettek. A rendező várost négy fiatalember képviselte, őket a szegedi Fit World Gorillák Rugby Club delegálta. Az együttes többi tagja az előzetesen kijelölt szűk keretből került ki (a névsor korábbi, a meccset beharangozó cikkünkben olvasható). A válogatott jól összeszokott a felkészülés során, hiszen eredményes játékkal és taktikával küzdötte le ellenfelét. A meccset az elejétől a végéig a házigazdák uralták, akcióikat sikeresen váltották pontra, és a célokat is magabiztosan értékesítették. A magyar garnitúra végül 34–14-re nyert, s ez biztató jel lehet az Eb előtt álló gárda számára. A találkozóról további képek a Galéria menüpontban.