Tizenkét ország versenyzői tizenegy súlycsoportban a korosztály legrangosabb nemzetközi eseményeinek egyikén: március 13-án immár 11. alkalommal rendezték meg Esztergomban a Kék Duna Kupa kötöttfogású kadett viadalt, melyen idősebb Major Gyulára, a település korábbi edzőlegendájára is emlékeztek. A 15-17 évesek küzdelmeiben a magyarok remekeltek (4 arany-, 5 ezüst-, 4 bronzérem); minden további részlet Lévai Zoltántól, a régió agilis trénerétől, a verseny főszervezőjétől.gébé – A viadalra jó néhány ország válogatottjával, több nemzet pedig klubjai révén képviseltette magát. Az esemény jelentőségét növelte, hogy a kadett korúak számára a sportág történetében az idén rendeznek először világbajnokságot, melynek augusztusban Szombathely ad majd otthont.
– A szereplésre szavunk nem lehet – foglalta össze a történteket az edző, aki büszkén említette azt is, hogy a 46 kilósok között fia, ifjabb Lévai Zoltán állhatott a dobogó legmagasabb fokára. – Ugyancsak első lett 50 kilogrammban Torba Erik, a 69 kilós súlycsoportban Szabó Dániel, valamint a 85 kilós mezőnyben Török Zsolt. Az 54 kilós kategória döntőjében sajnos kevésbé örömteli esemény is történt: Arany Imre kezét törte a küzdelem közben. Ugyanakkor ő is megérdemel minden dicséretet, ahogyan a szintén ezüstérmet szerző Fritsch Róbert, Sárosi János, Flórián Kristóf és Hágen Viktor, valamint a harmadik helyen végző Papp Bertalan, Daher Michel, Szanyi Gergő és Bodonyi Gábor.
A viadalt egyébként egy hónapos szervezőmunka előzte meg, még olyan távoli tájakról is sikerült Esztergomba vonzani sportolókat, mint Norvégia vagy Finnország. A nevezési díjakból befolyó összegnek és a környékbeli vállalkozók összefogásának köszönhetően a verseny anyagilag nullszaldós lett, ám a szakmai hozadékot tekintve kiemelkedően pozitív mérleg.
– Az elmúlt tíz évben is rendre elégedettek lehettünk, de most minden csúcsot megdöntött a Kék Duna Kupa: soha ennyi résztvevő nem jött még el, és a színvonal is most volt a legmagasabb – említette a szakember, akivel egyetértettünk abban: az önbizalommal aligha lehet baj az esztendő fő eseményén, a nyár végi, hazai rendezésű vb-n.
GALÉRIA ITT!