UtánpótlásSport
2025. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2011-03-18 18:00

Óvoda felsőfokon

Ha valaki megkérdezné a Pekingben olimpiai bajnoki címet szerzett pólós testvéreket, Varga Dánielt és Dénest, hol kezdték sportolói pályafutásukat, meglepő választ kapna. Úgy hangozna, hogy a Kőér utcai úszóóvodában... De a harminc éve működő Vízimanó oviban rajtuk kívül is későbbi klasszis sportolók sokasága fordult meg. A Kőbánya SC keretein belül működő „tanintézményt” Turi Varga Zsuzsanna edző mutatja be az utanpotlassport.hu olvasóinak.

gébé Az ovi még Egerszegi Krisztina hajdani trénere, a jelenlegi szövetségi kapitány Kiss László irányításával nyitotta meg kapuit, s három éves kortól az iskolakezdésig fogadja a sportolni (is) vágyó gyerekeket. Különlegessége – nem nehéz kitalálni – abban rejlik, hogy egy uszoda épületében működik, s a lurkók a foglalkozások előtt minden nap csobbannak. – Csobbanásnál azért kicsit többről van szó – magyarázza Turi Varga Zsuzsanna. – Az ötévesek, például, három úszásnemet már elsajátítottak, pillangózni pedig heteken belül kezdenek tanulni. Amikor kikerülnek tőlünk a gyerekek, elvétve akad közöttük olyan, aki ne ismerné kiválóan az úszás valamennyi műfaját. Az óvoda harmincas létszámkerete rendre megtelik. A kicsik közül is a kisebbek háromnegyed 8-ra érkeznek a Kőér utcai uszodába, ahol naponta negyed 9-től negyed 10-ig tartják számukra az úszófoglalkozást, majd „normál” programmal folytatódik a nap. A nagyobbak negyed 10-től tempóznak egy órán át.
– Amikor a gyerek iskolás korúvá válik, a szülő eldöntheti, hogy a Kőbánya SC-vel szerződésben álló kerületi sporttagozatos iskolák valamelyikébe íratja-e be, minek nyomán továbbra is hozzánk jár majd edzésre, vagy elválnak útjaink. Hozzáteszem, az oviból kikerülők nyolcvan százaléka megmarad a sportágnál. És ha kellő kitartás és akarat van benne, ugyanabban a közegben nőhet fel, ahol annak idején Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Kovács Ágnes vagy éppen Cseh László.