A magyar fiatalok közül nem kevesen vesznek részt osztrák gyermekversenyeken is, miután legtöbbjük Steiermark különböző klubjainak igazolt versenyzői. Az osztrák sorozat a Magyar Kupához hasonlóan hét-nyolc futamból áll, melyek alapján összesített végeredményt is hirdetnek. A legjobbak az osztrák országos bajnokságban szerepelhetnek, de csak a Kinder IV. kategóriától fölfelé. A kisebb korosztályoknak a tartományi küzdelmek jelentik a legnagyobb megméretést.
dzsoni A steier bajnokság a gyermekkorosztályban hat versenyből áll: két-két óriás-műlesikló és műlesikló, egy sícross, valamint egy technikai számból. Az első öt futamot időre kell teljesíteni, a technikaiban pedig zsűri pontozza a sítudást a pálya egy bizonyos szakaszán. Előzetes eredményeik alapján három magyar kislány is jogot szerzett arra, hogy részt vegyen ezen a rangos viadalon. Szőllős Noa, a Nivelco SE versenyzője 2-3. helyezéseivel nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, míg Tóth Zita (VASAS-K2 Freestyle SE) és Hozmann Szonja (Körte SE) győzelmeket és alacsonyabb helyezéseket is szerzett.
A sorozat második etapjában csaknem 150 gyermek állt rajthoz a Kinder I-Kinder V. kategóriában a a muraui Kreischberg sípályán megrendezett versenyen. Összesítésben remek magyar sikerek születtek, hiszen Kinder II-ben Vági Zoltán tanítványa, Tóth Zita, Kinder III-ban pedig Bugya Fruzsina versenyzője, Hozmann Szonja is steier bajnok lett, míg Kinder I-ben a Szőllős Péter edzette Szőllős Noa a 3. helyet szerezte meg.