2011-03-20 18:45
Vasas-henger a '97-es korosztály Budapest-bajnokságában
Az 1997-es korosztály első tavaszi fordulóját rendezték március 19-én, szombaton a Budapest-bajnokságban. Jóllehet a legjobb játékosok már szerepelnek az országos gyermekbajnokságban is, saját korosztályukban november óta nem küzdöttek meg egymással a csapatok.
KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Ritz Gyula (Budapest) Elsőként a Honvéd és a Vadász együttese mérkőzött meg egymással az elsősorban hozzátartozókból álló közönség előtt, s a találkozón a Csacsovszky Erik vezette Kőér utcaiak voltak az egyértelmű esélyesek. Ennek megfelelően indult a találkozó: a Honvéd elhúzott több góllal, a végére azonban váratlanul felerősödött a korábbi budafoki és monori játékosokból álló, kéksapkás csapat. Akár még a győzelmet is megszerezhette volna, de az izgalmas végjátékban a Honvéd 10-10-es döntetlenre mentette a meccset. Igazán váratlan eredmény!
Következett a listavezető Vasas Cegléd elleni találkozója, amelyen viszont érvényesült a papírforma. A piros-kék együttes – legjobbjait az Újpest elleni rangadóra pihentetve is – lelépte ellenfelét, és a szezonban először elérte a 15 gólos különbséget (19-4), minek nyomán, a versenykiírásnak megfelelően, lezárták a jegyzőkönyvet.
Jöhetett a BVSC–UVSE rangadó, amelyen a zuglóiak nagyon dinamikus játékkal, a zónavédekezést jó kapusteljesítménnyel kiegészítve magukhoz ragadták a kezdeményezést, és elléptek a liláktól. Már-már eldőlni látszott a küzdelem, amikor az újpestiek végre át tudták lőni a zónát, és a BVSC játékosok egy-két egyéni hibája után (talán saját tempójukba kicsit belefáradtak a vasutasok...) fordítani tudtak. Az izgalmas mérkőzésen végül 8-8-as döntetlen született. A pontvesztés miatt elsősorban a BVSC-sek búslakodhatnak, hiszen bajnoki esélyeik jelentősen csökkentek: már 5 pont a hátrányuk a Vasas mögött.
A Honvédnak a második mérkőzésén sem ment igazán, a tabella végén kullogó FTC ellen azonban így is megszerezte a győzelmet: ezzel együtt az 5-3-as végeredmény kissé vérszegény játékot takart.
Ugyanakkor a BVSC nem hagyott kétséget afelől, melyik csapat a jobb. "Sélóék" (Sélley Rauscher Domonkos) néha kimondottan látványos megmozdulásokat bemutatva győztek 13-9-re a Vadász csapatával szemben.
A forduló zárásaként az UVSE a Vasassal csapott össze. Noha a mérkőzés első két gólját a lilák szerezték, a második negyed végére a piros-kékek fokozatosan átvették az irányítást. Megúszásgólokkal és a zömében Manhercz Krisztián beforgatásaiból szerzett ötméteresekkel el is lépett ellenfelétől a tavalyi bajnok, amely a győzelmet nem is engedte már ki a kezéből. A 12-6-os végeredménnyel a Vasas megerősítette vezető pozícióját, míg az UVSE maradt a negyedik helyen.
A következő fordulót két hét múlva a Kőér utcában tartják, s akkor már a bajnoki cím sorsa is eldőlhet a BVSC–Vasas találkozón.