UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-03-21 01:01

A fináléért játszanak

Kialakult a bajnoki elődöntő párosítása a Zone U21-es floorballbajnokságban. A listavezető és korábbi aranyérmes Phoenix Fireball az ARES gárdájával játszik még két mérkőzést.

KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – (Gál Tamás, Miskolc) Pafféri András tanítványainak kötelező a továbbjutás és ez nem is lesz kérdés, hiszen a legutóbbi találkozó során rekordot állítottak be azzal, hogy 44–4-re győzték le az utóbbi időben a felnőtt- és utánpótlás-bajnokságokban egyaránt gyengélkedő csapatot. A kérdés csupán az, hogy motiválja-e még egyáltalán az ARES elleni mérkőzés Németh Zoltán együttesét vagy csupán edzőmeccsnek fogják fel majd az elődöntőt. A másik ág izgalmasabbnak ígérkezik, mert a Dunaújváros csap össze a Miskolci Szabadidőközpont alakulatával. A két csapat eddig csak egyszer találkozott, de akkor épp Miskolcon a Dunaújvárosiak gyűjtötték be a két pontot. Ennek a párharcnak jelenleg nehezebb megjósolni a kimenetelét. A mérkőzések győztesei az aranyéremért, a vesztesek pedig a bronzéremért csatáznak majd oda-visszavágós rendszerben.