Sokáig emlékezetes versenyt hozott a Komjádi uszodában zajló Budapest-bajnokság második napja: 200 méter pillangón a mindössze 17 éves Biczó Bence lehajrázta a szám olimpiai ezüstérmesét, Európa-csúcstartóját, Cseh Lászlót, s aranyérmes lett. A szakemberek szerint a nyári, sanghaji vb-n Michael Phelps is retteghet tőle...
Munkatársunktól Hozzá kell tenni: Biczó és Cseh egyaránt remek időt úszott. A tavalyi ifjúsági olimpián aranyérmes, pécsi fiatal az utolsó huszonöt méteren fogta be világklasszis riválisát, s végül hét századdal érintette meg hamarabb a falat nála (1:55,96, illetve 1:56,03). A vb-indulás jogáért is zajló versenyben Kis Gergő 1:58,69-cel harmadik lett, így Kínában Biczó és Cseh tempózik majd – minden bizonnyal Phelps mellett is. A Komjádi uszoda lelátóján többen is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Sántics Béla tinédzser tanítványa Phelpst is legyőzheti... Mit lehet ehhez hozzátenni? Hogy a gondolat egyáltalán megfogalmazódhat, önmagában szenzáció... Ami biztos: teljesítményével jelenleg az egy éve még négy másodperccel (!) gyengébb időre képes Biczó a harmadik, Cseh pedig a negyedik a világranglistán.
Ami a többi fiatal produkcióját illeti: Mészáros Dóra 50 méter háton első lett (30,99), a Biczóhoz hasonlóan ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter 200 méter háton, Kapás Boglárka pedig 800 méter gyorson győzött nagy fölénnyel, míg az ifik között is csupán „elsőbálos” Szilágyi Liliána remek eredménnyel (1:01,04) nyert 100 méter pillangón.
Részletes jegyzőkönyvek az Eredmények/Hazai menüpontban.
Kapcsolódó írás a bajnokság első napjáról: Tinédzservirtus a Komjádiban