Pillangókisasszony, a főszerepben: Szilágyi Liliána
A Komjádi uszodában zajló Budapest-bajnokság befejező napján ismét remekeltek a fiatalok. Több egyéni csúcs is született, miközben Szilágyi Liliána igazolta azok várakozásait, akik szerint ő lehet a jövő hazai pillangózóklasszisa: 200 méteren elért ideje az európai ifiranglista első helyére röpítette a mindössze 15 éves tehetséget.Munkatársunktól Négyszáz méter vegyesen a tavalyi, szingapúri ifjúsági olimpián kétszeres aranyérmes Kapás Boglárka 4:49,17-tel győzött, de a siker a legkevésbé sem volt sétagalopp a számára: az egyaránt saját legjobbját megjavító, 16 esztendős Joó Sára (4:49,28) és a nála is egy évvel fiatalabb György Réka (4:50,70) sokáig előtte tempózott, a hajrá azonban a „rutinosabb” versenyző lett.
Az ugyancsak ifi olimpiai első Bernek Péter második lett 200 méter gyorson (1:51,24) Cseh László mögött (1:49,82), s a hazai úszósport jelenlegi idolja 100 méter pillangón is győzött: ezúttal előbb csapott a célba (53,27) az egy nappal korábban a kétszer akkor távon bombameglepetésre elsőként végző Biczó Bence (54,55) előtt.
A sportág másik nagy ígérete, Lukács Evelyn 100 méter háton nagyot faragott egyéni csúcsán (1:05,22), és simán nyert, de nála is emlékezetesebbet alakított Szilágyi Liliána 200 méter pillangón: a Jövő SC Veolia tinédzsere majdnem három másodpercet javított egyéni rekordján (2:12,97), s ennél az időnél korosztályában még senki nem úszott jobbat a kontinensen. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az idén pályafutása első ifjúsági Európa-bajnokágára készül, akkor semmi okunk aggódni a magyar úszósport jövőjéért.
Részletes jegyzőkönyvek az Eredmények/Hazai menüpontban
Kapcsolódó írások a bajnokság első két napjáról: Tinédzservirtus a Komjádiban; Már nem Kis Bence