2011-03-28 16:41
Lányok, gólok, törpeharcsák
Szentesre utazott március 27-én az 1996-ban vagy később született leány vízilabdázók színe-java, ahol az országos gyermek vízilabda-bajnokság négycsapatos felsőházának küzdelmei rajtoltak.
KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Ritz Gyula (Budapest) Az idén lassan beköszöntő tavaszi napfény nem hagyta érintetlenül a Kurca-parti strand sátorral fedett medencéjének vizét sem: annak színe ugyanis a hét végére az algaszaporulattól már egészen mélyzöld árnyalatot vett fel. A hirtelen felröppenő pletykákat – miszerint már törpeharcsa is lakik a medencében – az úszómester ugyan gyorsan cáfolta, de azért az elmondható, hogy a látottaknál bizarrabb, „lencselevesnek” becézett sárgásbarna gyógyvízzel csak a ceglédi strand büszkélkedhet. Persze rögtön tegyük hozzá, ez a két pólós fellegvár fantasztikus hangulatú tornáknak ad otthont nyaranta, évtizedek óta. A lányok nem is foglalkoztak sokat a víz színével – a nem éppen kisasszonysport vízilabdában furcsa is lett volna efféle kényeskedés. Mivel idehaza viszonylag kevés lány választja ezt a szórakoztató, de nagyon összetett képességeket igénylő sportágat, még a gyermek bajnokság felsőházában játszó csapatokról is elmondható, hogy egyszerre játszik a már a felnőtt keretbe is behívott tehetség és a két-három évvel fiatalabb, a labdával még csak most ismerkedő, kezdő játékos. Egy-egy ügyes lány hiánya, vagy jelenléte döntően befolyásolhatja a meccsek végeredményét. Nem csoda hát, hogy a két alapemberét betegség és sérülés miatt nélkülözni kénytelen Szeged győzelmi ambícióinak búcsút inthetett, és csak a tisztes helytállásban bízhatott. Az előjeleknek megfelelően kezdődött az első találkozó a Dunaújváros és Szeged között, ahol a dunántúliak végig magabiztosan kézben tartották a mérkőzést. Amikor a Tisza-parti együttes váratlan távoli lövésekkel felzárkózni látszott, az újvárosiak tavalyi gólkirálynőjük, Horváth Brigitta vezetésével azonnal válaszolni tudtak. A gólgazdag mérkőzésen az újvárosiak magabiztos, 18-13-as győzelmet arattak A második meccsre megtelt a sátor alá épített kis lelátó, hiszen a hazai pályán játszó Szentes következett a Honvéd ellen. Nem is akármilyen küzdelem bontakozott ki, felváltva vezetett a két csapat úgy, hogy egy gólnál nagyobb különbség soha nem volt a felek között. A Honvéd elsősorban távoli átlövésekkel volt eredményes, míg a Szentes Vecseri Dorina vezérletével centergólokat is tudott lőni. A hajrát a nézők hangos buzdítása mellett a hazaiak bírták jobban, így a végeredmény 10-9 lett a Szentes javára.
A lebonyolítás egyik furcsasága, hogy alig szusszanhatott 15-20 percet a hazai csapat, máris folytathatta a Szeged ellen, amely az első meccs veresége után egyáltalán nem feltartott kezekkel ugrott vízbe. Ritz Anna kapustól elvett labdával, látványos esernyőcselekkel, labdaszerzésekkel a hátán vitte csapatát, amely 4-0-ra és 6-2-re is vezetett, de a Szeged sorsa - a gyermek korosztálynál eleve két évvel fiatalabb - balkezesének kipontozódásával megpecsételődött, a hosszabb kispaddal büszkélkedő Szentes megfordította a mérkőzést. Végül két perccel alkefújás előtt szerzett büntetővel mégis egyenlítettek a szegediek, és jó védekezéssel 8-8-as döntetlenre mentették a találkozót.
A forduló utolsó összecsapását a Dunaújváros vívta a Honvéd ellen. Leimeter Dóráék 5-2-re még vezettek, de nagyjából egy negyednyi gólképtelenség miatt az újvárosiak 7-5-re fordítottak. Innen aztán elkeseredett küzdelem kezdődött, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egy perccel a vége előtt, egy időkérés után még egyenlített a Honvéd, ám a Dunaújváros – szintén időkérést követően– belőtte a végül döntőnek bizonyuló gólt. Ezzel a 12-11-es vereséggel a nap legpechesebb csapatának a Honvéd bizonyult, amely két szoros mérkőzésen csupán egy-egy góllal maradt alul, így pont nélkül kezdte a rájátszást.