UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2011-03-31 11:52

Amikor a lányok ütőt ragadnak

Gömöri Csaba bátor ember: csapatát egy-két éven belül érmes reményekkel küldené pályára a divízió 1-es világbajnokságon. Nyilván sokan megmosolyogják, ám ő, szövetségi kapitányként néhány év múlva a világ elitbe várja a női jégkorongozókat. Kétségtelen tény: a divízió 3-as vébén elért bronzérem egy kis szerencsével fényesebb is lehetett volna. A csapat kétharmada húszéves vagy annál fiatalabb hokisokból állt.

eFBé Bár nem kisasszonysport, a kapitány szerint a női kézilabda vagy vízilabda sokkal nagyobb sérülésveszéllyel fenyegető sportág. A női hokiban ráadásul kevés az úgymond testjáték. – Kisgyerekként együtt játszanak a fiúk és a lányok. Melyik az az életkor, amikor már különválnak? – Egészen serdülő, tehát tizenhat éves korukig játszanak együtt. Van példa rá , hogy még ifiben is, de az azért nagyon ritka. Bár Huszák Alexandra éppen a közelmúltban mutatkozott be az ifjúsági bajnokságban... A legtöbben a kölyök korosztály után egyből a női bajnokságban folytatják,  vagy külföldön. Tizenkét éves korukig a lányok a fiúknál hamarabb fejlődnek és ügyesebbek. Aztán a tizennégy éves kor táján ez megfordul. Egyáltalán nem féltik a szülők a lányaikat a jégkorongtól? – A lányok esetében csupán amolyan semi-kontakt van a játékban, ráadásul a felszerelésük is megóvja őket. A szülők nem aggódnak jobban, mint más sportokban, de ez abból is ered, hogy a legtöbb lány apukája, testvére, esetleg anyukája hokizott. Néhány éve félő volt, hogy eltűnik a magyar női jégkorong. Aztán elindult az U18-as program, s másfél éve már utánpótlás szinten is működik a női jégkorong-válogatott . Milyenek az elmúlt időszak tapasztalatai, mik a további tervek? – A 2008-as, sikertelen miskolci vb után tényleg nem voltunk rózsás helyzetben. Nem nagyon támogatták a szakágat, az olimpia és egy rendező hiánya miatt két vébé is kimaradt, így nemigen lehetett hallani a női hokiról. A U18-as program nagy ötlet volt és nagy lökést adott a sportágnak. A parlament által a jégkorongra megszavazott 170 millióból jutott erre a csapatra is. Felkértek vezetőedzőnek, kialakítottuk a stábot. Az eltelt másfél évben nagy sikereket ért el a rendkívül fiatal csapat, amelynek az átlagéletkora nem éri el a tizenhat évet. Két nagy tornán is ezüstérmesek lettek, néhány hete pedig óriási sikerként, hazájában győztük le a szlovák válogatottat, amely tavaly bronzérmet nyert a divízió 1-es világbajnokágon. Ezért is próbáljuk ezt a generációt jól menedzselni, és elérni a nemzetközi szövetségnél, hogy minél előbb bővítse az U18-as vébéken részt vevő mezőnyt. Milyen következtetéseket lehetett levonni az ausztráliai világbajnokságon nyújtott teljesítményből? – A harmadik helyet nagy sikernek tartom, hiszen a mostani válogatott teljesen megújult, megfiatalított csapat. Sajnos a felkészülés nem volt az igazi, kevés tétmérkőzést játszhattunk, az idegenlégiósok nem tudtak a többiekkel együtt készülni. A tornán mégis olyan válogatottakat is magabiztosan győztünk le, amelyektől az elmúlt évtizedben szinte mindig kikaptunk. Az pedig, hogy apróságokon múlt a hollandok vagy a házigazdák legyőzése, azt mutatja: erős csapatunk van. Azt gondolom, hogy jövőre még erősebb lesz a keret és még sikeresebb a csapat. Ehhez azonban sokkal több kemény meccsel kell felkészülni a világversenyekre. Kik a jelenlegi szűk női mezőnyből a legkiemelkedőbb, fiatal tehetségek? – Kevés játékosból, de annál tehetségesebb lányokból áll a hazai női hoki. A legtöbb ígéretet az 1993 és 1998 között születettek között találni. Ők azok, akik nemzetközi szinten is kiemelkednek a mezőnyből. Huszák Alexandra, Medgyes Dorottya, Rónai Alexa, Gasparics Fanni, Kiss-Simon Franciska vagy Pintér Lili nevét kell mindenképpen megemlítenem. Nem mellékesen: Gasparics az ausztráliai vébé gólkirálynője volt.