2011-03-31 22:58
Bajnok érettségi előtt
Az újdonsült snooker országos bajnok Vass Norbert mesél pályafutásáról. A brit, Ronnie O'Sullivan a kedvence, és volt már hatvanon felüli breakje is. Programozó szeretne lenni az idén tizennyolcadik évét betöltő tehetség.
B. Zsé. − Apukám nézte a nagy nemzetközi versenyeket a tévében, és nekem is hamar a kedvencem lett a játék. Nagyon érdekelt ez sport, kiakartam próbálni, ezért kerestem egy edzőt, Fodor Lászlót, akihez négy évig jártam. Sajnos most, az érettségi vizsgám közeledtével nagyon kevés időm jut arra, hogy edzésekre járjak. Korábban hetente kétszer tréningeztem − meséli a kezdetekről Vass Norbert. Elmondja, hogy az ob-n nem kellett különösebben megerőltetnie magát, nem volt rajta nagyobb nyomás. Összesen négyen indultak egy csoportban, és három nyert frame-ig tartott egy meccs. Mindenkit legyőzött, így sikerült megszereznie az aranyérmet. − Magyarországon nem lehet megélni ebből a sportból, mert kevés a támogató − magyarázza. − A fiatalokat nem igazán érintette meg a snooker, ezért is ilyen kevés a versenyző. Ha akad is fiatal, az inkább a poolban versenyez. Ez egy roppant nehéz játék, iszonyatos mennyiségű munkát és időt igényel. Érdekli az informatika, programozó szeretne lenni. Ha ideje engedi. majd szeretne újra edzésekre járni, de most nem az a legfontosabb számára, hanem a jó tanulmányi eredmény. − A snookerhez mindenekelőtt jó adottságok kellenek mind fizikailag mind mentálisan, továbbá rengeteg pénz, felkészült edzői stáb, munka, munka és még több munka. Ahhoz, hogy valakiből nemzetközileg is elismert játékos váljék, elengedhetetlen, hogy már fiatalon minél több külföldi versenyre is eljusson − tette hozzá.