Bejutott a negyeddöntőbe a magyar fiú válogatot a Tatán zajló Joola magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokságon. Az együttes Litvániát múlta felül, és a négy közé kerülésért a tajvani, brazil vegyes alakulat vár rá.UP-info Nem kezdődött jól a mérkőzés: az első párban asztalhoz lépő Do Phuong Nam simán, 3-0-ra kikapott Mikutistól. A folytatás annál kedvezőbben alakult. Lakatos Tamás négy szoros szettet vívott Udrával, s mivel ezek közül háromban ő bizonyult jobbnak, a tatai edzőtábor szurkolóinak nagy örömére egyenlített a magyar társulat.
A fordulópontot Kovács Domonkos találkozója jelentette: a védekző stílusú játékos hatalmas csatában – a döntő játszmában 11-9-re nyerve – győzte le Navickast, s mivel Lakatos hasonló koreográfia szerint (szintén az ötödik felvonásban, ugyancsak a legkisebb differenciával) múlta felül Mikutist. A végeredmény így 3-1lett; az elődöntőben a tajvani, brazil vegyescsapat lesz a magyarok ellenfele.
Lánycsapatunk, amely a nyolcaddöntőben erőnyerő volt, a négy közé kerülésért Romániával mérkőzik.
A főtábla küzdelmei mellett a vigaszág versenyei is zajlanak. A magyar fiú B csapat – Ecseki Nándor két, Szudi Ádám egy sikerével – 3-2-re legyőzte Ausztria B garnitúráját, és az alsóház nyolc legjobbja közép jutott.
Részletes jegyzőkönyvek az Eredmények/Nemzetközi menüpontban.
Kapcsolódó írásunk: Két magyar csapat a tatai nyolcaddöntőben