UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2011-04-02 17:07

Harmadjára is harmadik

Egyetlen tus hiányzott ahhoz, hogy a jordániai világbajnokságon a juniorok versenyének második napján ne két elődöntőse legyen a magyar küldöttségnek, és kettő ahhoz, hogy legalább ezüstéremmel bővítsük a kollekciót. Ám a kardozó Márton Anna így is bravúrt hajtott végre, kadétként a juniorok között jutott el az elődöntőig, ahol az orosz Jegorian akadályozta meg a döntőbe jutását.

Munkatársunktól Igazából senki sem erre tippelt. A klagenfurti kadét Európa-bajnokság ezüstérmesétől természetesen a fiatalabbak között várták a jó, akár érmes helyezést, de ott csak a 12. helyig jutott. Nem így a junior korosztályban! Előbb az egyiptomi Ahmedet tessékelte le a pástról (15-9), majd az ukrán Komashuk ellen folytatta a menetelést igen szoros összecsapáson (15-14). A nyolcaddöntő viszont magyar viadalt hozott, hiszen itt Várhelyi Katával került össze (15-9), az orosz Shatalovával szemben így már nem maradt más dolga, mint megismételni az eredményt (15-9). Az elődöntőben drámai meccset vívott a két versenyző: bár Jegorian végig vezetett, Márton Anna többször is egyenlített, utoljára 13-13-nál gondoltuk úgy, hogy talán meglehet még az utolsó két tus. Meg is lett, csak nem nekünk. A junior női kardozók jó szerepléséhez Várhelyi Anna is hozzájárult, aki szintén a negyeddöntőig menetelt, ahol az orosz Galiakbarova állította meg (11-15). Végül az ötödik helyen végzett, míg húga, Várhelyi Kata 16. lett. Drámai napot hozott a szombat Jordániában a magyar párbajtőrözőknek. Előbb Sütő Dávid jutott tovább a nyolcaddöntőben egyetlen tussal a hosszabbításban az amerikai Kaull Jamesen (10-9), majd File Mátyás követte, aki a kolumbiai Rodriguezt győzte le 15-13 arányban. Ekkor úgy tetszett, ha minden jól megy, akkor két magyar is a negyeddöntőben lehet, igaz, ott egymással kell majd megmérkőzniük. Ám délutánra már csak egyetlen nevet mormoghatott maga elé a magyar  küldöttség: az angol Philip Marshét (mint később kiderült, a világbajnokét). Előbb Sütőt ütötte el eléggé egyértelmű asszóban a továbbjutástól (6-15), majd File következett, aki 5-8-ról fordítva vívta le a pástról az orosz Anokhint (15-12). Nem akármilyen összecsapás volt! A vezetést a magyar versenyző 5-4-nél vette át, és úgy tűnt, végig vezetve, ha szorosan is, de hozni tudja az elődöntőhöz nélkülözhetetlen asszót. Marsh harminchét másodperccel a vége előtt egyenlített, majd tizenöt másodperc múlva, egy együttes találat után, a győzelmet jelentő találatot is bevitte (14-15). Fél percen múlott, hogy a jordániai vb ötödik napján ne két éremnek örvendjünk.