2011-04-02 19:11
Hokitábor kanadai stílusban
A „sógoroknál” már ez a módi: nemzetközi szintű akadémiai jellegű oktatás, valamint a legmagasabb színvonalú atlétikai képzés biztosítása a legtehetségesebbeknek. A kanadai Pentictonból induló Ocanagan jégkorongsuli Ausztriában már jól működik. Nyáron két turnusban a budapesti Jégpalotában is lesz edzőtáborozásuk.
eFBé U8-tól U13-ig az első (június 20-24.), U14-től fölfelé pedig a második turnusba
(június 27-július 1.) lehet jelentkezni. A kapusoknak külön képzést hirdetnek, csakúgy, mint a női hokisoknak.
Elias Vorlicek, a tábort szervező osztrák város St. Pölten akadémiájának, az Okanagan Europe-nak a műveleti igazgatója nyilatkozott az utanpotlassport.hu-nak.
– Miért épp Budapestre esett a választásuk?
– Kitűnő a kapcsolatunk a budapesti Jégpalotával, ráadásul, a tanév is önöknél fejeződik be a leghamarabb, ezért kezdjük Magyarországon a nyári tábori szezont. Júliusban hazai jégen, St. Pöltenben táboroztatunk, augusztusban pedig az angliai Swindonban.
– Kik lesznek az oktatók, és mi lesz a program, valamint a módszer?
– Az akadémián is a kanadai stílus kerül előtérbe, így a budapesti egy hétben sem lesz ez másként. Lesznek jeges- és száraz edzések, egy kis elmélet és mérkőzéselemzés, ügyességi versenyek, és a végére még egy meccs is belefér. NHL-tapasztalatot szerzett kanadai képzésvezetők is érkeznek, valamint számos nemzetközi szakember alkotja a rutinos oktatói gárdát.
– A kapusoknak külön képzést hirdetnek ami alapján a jelentkezésnek nem feltétele semmiféle alapképzettség. Valóban így van?
– Aki ezt a posztot itt szeretné először kipróbálni, annak lehetőséget adunk, és bevezetjük őt a jégkorongkapusok lelki- és testi világába. Bárki jöhet, aki életében nem húzott még lepkés kesztyűt, de sajnos annak nem tudunk lehetőséget adni, akinek még korcsolya sem volt a lábán.