2011-04-03 18:08
Napirenden az utánpótlás-nevelés
Kell-e élni a dicséret eszközével a gyerekek képzése során? Hogyan lehet ébren tartani a motivációt abban a korosztályban, amelynek tagjai tétmeccseket még nem játszhatnak? Megoldható-e gyerekkorban az egyéni képzés – ilyen kérdések adtak témát az ország minden részéből összesereglett utánpótlás-szakemberek számára a szövetség székházában rendezett értekezleten.
forrás: vlv.hu A megbeszélést Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató hívta össze, aki elmondta, hogy évente nyolc-kilenc alkalommal rendez ilyen jellegű értekezletet az utánpótlás-bizottság, s ezek az összejövetelek nagyon hasznosak a fiatalokkal dolgozó szakemberek számára. Elsőként fia, Kemény Dénes szövetségi kapitány szólt az edző kollégákhoz. Elmondta, mennyire fontos lenne már a fiatalabb korosztályban egyéni képzéssel megalapozni a legtehetségesebbek tudását, hogy ne később, esetleg felnőtt korban kelljen a technikai alapok csiszolásával foglalkozni. „Ti csináljátok a magyar pólót!” - mondta kollégáinak, hozzátéve: tudja, hogy mennyi probléma nehezíti a munkát a hétköznapokban; hogy kevés a vízfelület; hogy a nagy létszámú csoportokban mindenki tagdíjat fizet, így joggal várja el az odafigyelést, a törődést; hogy a klubok már a korosztályos csapatoktól eredményt várnak. Ennek ellenére azt kérte: találják meg a módját annak, hogy a tálentumok egyéni képzést is kapjanak, időben lehessen cizellálni a tudásukat, kibontakoztatni a bennük rejlő átlagon felüli tehetséget. Mert fontos a csapateredmény, de talán még fontosabb, hogy egy-két játékos feljebb kerülhessen, akár a felnőttek közé, és ott meg is ragadjon. Ebből tud aztán majd a magyar válogatott is profitálni. Előadást tartott a szakembereknek Szedlmayer Ildikó, az UVSE edzője, előkészítőcsoport-vezető (sokak szerint Magyarországon nélküle nem lenne leány vízilabda-utánpótlás). A Kemény Ferenc által rendkívül értékesnek nevezett, sok fontos részletet tartalmazó előadásban az edzőnő személyes élményei alapján hívta fel a kollégák figyelmét sok olyan jellegzetességre, amely a gyerekkorosztályokban megfigyelhető, s számos javaslatot tett a konkrét problémák megoldási módjára.
Egy dvd-n például a dán kézilabdázók által készített dokumentum látható, rövid filmfelvételek, mozgáskoordináció-fejlesztés, kapusgyakorlatok, gyorsaságfejlesztés, labdás ügyességi gyakorlatok. Ezek teljes egészükben átvehetők, és amikor kevés a vízfelület, remekül lehetne hasznosítani őket.
Az előadás után már a helyszínen többen odamentek Szedlmayer Ildikóhoz, felvetve egy-egy további problémát, például azt, hogy miként lehetne motivációt adni azon gyerekek számára, akik még csak edzenek, de még évekig nélkülözik a meccskörülmények izgalmát.
Kell-e élni a dicséret eszközével a gyerekek képzése során? Hogyan lehet ébren tartani a motivációt abban a korosztályban, amelynek tagjai tétmeccseket még nem játszhatnak? Megoldható-e gyerekkorban az egyéni képzés - ilyen kérdések adtak témát az ország minden részéből összesereglett utánpótlás-szakemberek számára hétfőn, a szövetség székházában rendezett értekezleten.