UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2011-04-06 17:05

Nem taposták egymás lábát

A Népligetben, az FTC csarnokában rendezték a Mezőhúsgép Kupa szabadfogású rangsorversenyt, amelyen junior korú fiúk, illetve lányok álltak szőnyegre. A viadalon részt vett a Sportiskolák Országos Szövetségének két díjazottja is. Nagy-Pál Tamás A versenyen 1991 és 1993 között született fiúk és lányok vehettek részt, valamint az 1994-es korosztályú fiatalok, külön engedéllyel. Mindkét nem sportolói nyolc súlycsoportban mérhették össze tudásukat. A lányoknál nem tolongtak a résztvevők; összesen tízen neveztek, A 48 kg-os kategóriában, például, csupán egy induló akadt, Nagy Brigitta, az FTC-Gyál birkózója. Az 51 kilósok között sem volt szükség egy mérkőzésnél többre a győztes személyének eldöntésére: ő Dénes Mercédesz, az Érdi Spartacus versenyzője lett. Mercédesz amúgy igen boldog napokat tudhat maga mögött, hiszen a verseny után nem sokkal később egyéni díjat vehetett át a Sportiskolák Országos Szövetségének egri gáláján. Jäger Szimonetta (Dorogi AC) szintén egyedül indult az 55 kg-ososk mezőnyében. Az első súlycsoport, amelyben a dobogóra három versenyző is felállhatott – több induló itt sem akadt –, az 59 kg-osoké volt; itt Forgó Fruzsina (Vasas) győzött. A négy kilóval nehezebbek súlycsoportjában a kecskemétiek örülhettek: Bádi Brigitta (Univer-KTE ) múlta felül egyetlen ellenfelét. A 72 kilósok mezőnyét a Veszprémi Dózsában birkózó Németh Zsanett szintén ellenfél nyerte, a köztes kategóriában pedig ki sem írták a viadalt – érdeklődés hiányában... A fiúknál természetesen más volt a helyzet, összesen 46-an adták le a nevezésüket a kupára. Bár az erősebb nem esetében is előfordult, hogy nem jelentkezett három versenyző egy súlycsoport küzdelmeire. Az 50 kg-ban Nyíri Milán (Csepeli BC) diadalmaskodott, Molnár Róbert (FTC) úgy nyerte az 55 kilósok aranyérmét, hogy egyetlen riválist kellett legyőznie. Igaz, nem akárkit: Kovács Bencét, akit szintén díjaztak a sportiskolai ünnepség keretében. Kránitz Adrián 60 kg-ban utasította maga mögé a teljes mezőnyt, s eredményének az Orosházi Spartacusnál örültek. A 66 és 74 kg-os kategóriában volt a legnépesebb a mezőny. Gulyás Zsombor (Csepeli BC) és Molnár Bálint (Haladás VSE) egyaránt nyolc versenyző közül bizonyult a legjobbnak. A legsúlyosabban között is akadt legalább három versenyző: 84 kg-ban Szmik Attila (Dunaharaszti MTK-Csepeli BC), 96 kg-ban Tóth Rafael (FTC), 120 kg-ban pedig Csercsics Richárd (Haladás VSE) állhatott az emelvény legtetejére. Részletes eredmények ITT