UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2011-04-08 15:03

Bizonyítványosztás a világbajnokság után

Elfogadhatónak tartom a magyar vívóválogatott szereplését a jordániai kadett és junior világbajnokságon – értékelt honlapunknak Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség szakmai alelnöke, aki a helyszínen követte az eseményt.

P. S. Zs. Öt érmet szereztünk a vb-n: egy ezüstöt és négy bronzot (a fiú párbajtőrcsapat, illetve Berta Dániel kadett párbajtőrben, Iliász Nikolász junior kardban, Márton Anna junior kardban és Gátai Róbert junior tőrben), az országok rangsorában pedig a negyedik helyezést értük el. Ez mindenképpen dicséretes teljesítmény, hiszen ahogy Kamuti Jenő is fogalmazott: így továbbra is biztosított a helyünk a nagy vívónemzetek között. És nem is sereghajtóként, hanem az élbolyban.
Ha mégis kicsit keserűbb a szánk íze, mint szokott, az egyetlen dolognak tulajdonítható: a fiatalok nem szereztek aranyérmet, s talán leginkább emiatt fogalmazott úgy a korábbi klasszis tőröző, hogy a sikeres helyett elfogadhatónak minősíti a szerepelést. De vajon ennyire önteltek lennénk, hogy kizárólag az arany felől közelítjük a világbajnoki szereplést? Mert ha nagyobb is az elvárás a megszokottnál, azt is csak magunknak köszönhetjük. Pontosabban: az utánpótlás korosztály korábbi produkcióinak. Az eredménylista ugyanis pazar, csupán az utolsó három évet alapul véve is. 2008, Acireale: kilenc érem (három arany, egy ezüst, öt bronz); 2009, Belfast: nyolc érem (két arany, két ezüst, négy bronz); 2010, Baku: hat érem (két arany, egy ezüst, három bronz). Ez utóbbi már számszerűleg közelíti a mostanit, de bizony de ha zongorázni nem is, klimpírozni már lehetne a különbséget... Vagyis ha kissé csalódottan szemléljük az eredményt, azt nem a telhetetlenség mondatja velünk, hanem az az egyszerű következtetés, hogy korábban jobban jött ki a lépés. – Észre kell vennünk és a jövőben korrigálnunk kell azokat a hibákat, amelyek a mostani versenyen megmutatkoztak – magyarázza Kamuti. Ezek nem minden fegyvernemre érvényesek, nyomatékosította ugyanakkor a szakember, aki két hibára hívta fel a figyelmünket. – A jövőben nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni mind az oktatásban, mind a versenyeztetésben a fizikális felkészítésre. Majdnem akkorát mint a technikaira. Gyorsabb, atletikusabb lett ugyanis a mai vívás. És éppen a gyorsaság, az idő és a tempó függ össze a második hibával. Sokkal hamarabb esnek manapság a találatok, mint korábban, így rövidebb idő alatt sokkal nagyobb koncentrációt kell kifejteni – magyarázta, és hozzátette, hogy más stílusban kell majd oktatni a vívást. A szakember a váltásra alkalmasnak látja a mai edzőket, szakembereket. – Hiszen ők is látták, amit én – indokolta a szakember, hogy miért nem lehet kitérni a stílusmódosítás elől. A vívás eddig is pszichikai hadviselés volt, de talán ez a tétel most még igazabb mint néhány éve. Aki nincs ott fejben a csörte elejétől a végéig, az néhány másodperc kihagyás miatt súlyos vereséggel vonulhat le a pástról. Nem egy példát láttunk erre a vb-n is. Pozitívumként a fiú párbajtőrcsapat ezüstjét és Gátai bronzérmét emelte ki. Csalódásként a lány és fiú tőrcsapat szereplését. (A lányokat a koreaiak, a fiúkat a görögök verték ki az első körben.) Szintén rossz hír, hogy Iliász Nikolásznak nem sikerült a címvédés, de ez is érthető, magyarázta a szakember: a sérülése nem engedte, hogy olyan szintű edzésmunkát végezzen, mint amilyen egy világbajnoki arany megszerzéséhez szükséges