UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-04-11 23:07

U13: mohácsi és alsóörsi siker

Az elmúlt hétvégén már a harmadik országos döntőt rendezték a nyolc korosztályt (U8-U15) felvonultató ERIMA kézilabda gyermekbajnokságban. Az 1997-es születésű korosztály legjobb nyolc-nyolc csapata Siklóson lépett pályára a bajnoki címért és a helyezésekért.

dzs A Kanizsai DSE és a helyi önkormányzat által biztosított remek körülmények között a kiválóan felkészített csapatok színvonalas és izgalmas mérkőzéseket játszottak. A szinte zsúfolásig megtelt lelátón sokan sportszerűen szurkoltak kedvenceiknek, de sajnálatos módon előfordultak sportpályára és különösen gyermekversenyekre nem illő nézőtéri megnyilvánulások is. A leányok mezőnyéből kimagaslott a Mohácsi Torna Egylet és a Győri Audi ETO KC együttese. Nem véletlen, hogy a csoportkörben és az elődöntőben is fölényes győzelmekkel menetelő két csapat vívta a döntőt, melyben aztán nagy csatát követően a mohácsi fiatalok kerekedtek felül. A bronzérmet a dunaújvárosi sportiskolások szerezték meg szegedi riválisuk felülmúlásával. A fiúk versenye egy fokkal kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de itt is két veretlen csapat, a csoportjában a csabaiakkal ikszelő siklósi Kanizsai DSE és a hibátlan mérleggel büszkélkedő, alsóörsi MKB Utánpótlás Központ találkozott a fináléban. A balatoni gárda fordulatos csatában őrizte meg százszázalékos mutatóját, így méltán érdemelte ki az aranyérmet. A bronzcsata keleti rangadóján a Békéscsaba DKSE a Nyírsuli-Bem Nyíregyháza együttesét múlta felül.

Különdíjasok – lányok Legjobb játékos: Kemény Dóra (Dunaújvárosi Városi Sportiskola) Legjobb kapus: Lakó Barbara (Győri AUDI ETO KC) Gólkirálynő: Németh Veronika (Mohácsi Torna Egylet) Különdíjasok – fiúk Legjobb játékos: Császár István (Kanizsai DSE Siklós) Legjobb kapus: Kovács Márk (MKB Alsóörs Utánpótlás Központ) Gólkirály: Tóth Attila Bence (TIG Gödöllői DSE)

Részletes eredmények a Kézilabda/Eredmények/Hazai/Gyermek menüpontban.