2011-04-16 10:36
Vereség az olaszoktól, marad a bronzremény
Olaszország ellen játszotta harmadik mérkőzését U18-as válogatottunk a divízió 1-es világbajnokság rigai A csoportjában. Az újonc itáliai együttes minden csapatrészében jobb volt a mieinknél. A magyarok jelenleg négy ponttal állnak. Ezzel a negyedik hely, és a bennmaradás biztos, s a lettek elleni, vasárnapi zárómérkőzésen még a bronzérmet is kiharcolhatja a társaság.
eFBé Az első harmad a kiállításokról szólt. A magyarok négyszer, az olaszok egyszer játszhattak emberelőnyben, gól egyik fóros helyzetből sem született – de ez végig jellemző volta meccsre, mindkét válogatott rendkívül szívósan védekezett emberhátrányban az egész találkozón. Az első szünetre az olaszok mehettek előnnyel, bő egy perccel a harmad vége előtt Borghi lőtt Pleszkán József kapujába.
A második harmadból még egy perc sem telt el, amikor Sullmann-Pilser kettőre növelte az újonc előnyét. Az olaszokra az egész tornán igaz a megállapítás: egy cseppet sem játszanak megilletődötten, a lettek elleni vesztes nyitómérkőzést követően a kazahok ellen már sziporkáztak Roberto Chizzali tanítványai. A második olasz gól szerzője a 30. percben duplázott: a meccs egyetlen emberelőnyös gólját szerezte, miután Ódryt állították ki suhintásért. Alig egy minutummal később Ritó László, a Jegesmedve-DHK csatára hozta vissza csapatunkat a mérkőzésbe, Sebők Balázs passzát lőtte a kapuba (3-1).
Az utolsó harmad derekán négy perc alatt előbb Pavlu, majd Frigo juttatta a pakkot Pleszkán kapujába; utóbbi beállította az 5-1-es végeredményt. A hajrában nem sok esély maradt a felzárkózásra, mert kétszer egymás után emberhátrányba került a csapat.
A nap másik mérkőzésén a kazahok kétharmadnyi előnyt adtak a briteknek (1-4), hogy aztán 10 perc leforgása alatt 5-0-al megsemmisítsék a szigetországiakat (6-4). Szombaton szünnap van a vb-n, vasárnap pedig eldől, hogy mennyire íródik át a jelenlegi tabella.
A torna állása az utolsó forduló előtt: 1. Lettország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Olaszország 6/3, 3. Kazahsztán 5/4, 4. Magyarország 4/3, 5. Nagy-Britannia 0/3.