UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-04-17 22:37

FTC: hajrázni tudni kell

A harmadik, egyben záró körénél tart valamennyi utánpótlás fiú országos bajnokság. A népligeti vasárnap igazi rangadót hozott. Egy FTC–Honvéd a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül is valódi derbi – pláne kettő.

eFBé A serdülő fiúk ugrottak először a Vajda Péter utcai uszoda medencéjébe, s az első gólra két percet kellett várni: Major Martin lőtt a Honvéd kapujába. Práczky Károly egyenlítő gólja után belelendült az FTC, a tabellán megmutatkozó pontkülönbség megmutatkozott a vízben is. A forduló előtt a zöld-fehérek a hatodik helyen álltak, a Honvéd éppen mögöttük, ám tizenegy ponttal. A második negyedet újra – Major révén – góllal nyitó Fradi kicsit visszaesett a továbbiakban, így a félidőre Albert Barnabás vezetésével (és két góljával) felzárkózott a Honvéd (5-4). A harmadik harmad kiegyenlített játékot hozott (8-6), a negyedikben azonban rátapostak a mérlegre: a zöldektől ismét jött Major, majd sorban a társak, és négy perc alatt felkavarták az állóvizet (12-6). A hajrára már nem maradt erejük a vendégeknek, ráadásul a szépségtapaszt sejtető utolsó góljukat még eggyel megfejelte az FTC, így kiütéses győzelmet aratott (13-7).
Az ifjúságiaknál a Honvéd a második helyen állt a forduló előtt, Derekas Szilárd csapatának egyértelmű célja lehetett a győzelem, ezzel tapadhattak a listavezető Vasasra. Ennek megfelelően játszottak, Jakab László öt gólt szórt, az eredményjelző bő két perccel a végső dudaszó előtt biztos vendéggyőzelmet ígért (5-8). Két perc volt hátra, amikor Csacsovszkyt állították ki a Honvédból. Az emberelőnyös helyzetet az utolsó másodpercig kijátszották a zöld-fehérek, Csordás Sebastian belőtte a fórt, egy perccel később pedig büntetőhöz jutott a Ferencváros, amit Illés Sándor ezúttal értékesített – korábban, az első negyedben kihagyott egy ötméterest (7-8). Örömében a Honvéd ellentámadásánál nem figyelt, kiállították, a vendégektől azonnal jött az időkérés, és a sakk-mattig játszott Honvéd helyzet: Konczi Dániel lövését azonban védte Batta Dávid. A zöld-fehérek megúsztak, és újra büntetőhöz jutottak, Illés pedig ezúttal sem hibázott (8-8). Az FTC ezzel a döntetlennel értékes pontokat vett el nagy riválisától, úgy, hogy ezúttal az ifik tanultak a serdülőktől: mindkét találkozón 5-1-re nyerte az utolsó negyedet a zöld-fehérek csapata.