Minden fronton érik a KIWI
Az elmúlt napokban kupák sorozatát rendezték a sportágban. Összefoglalónk az izgalmas és színvonalas tornákról. KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Hack Barnabás (Budapest) A negyedik U13-as kupát rendezték Hatvanban a szokásos öt csapat részvételével. A korábbi tornák alapján az első helyre a legesélyesebb a veretlen KIWI csapata volt. A kispesti csapat most is magabiztos, látványos játékkal nyerte sorra a meccseit április 9-én, és szerezte meg idén már a negyedik kupáját. A dobogós helyekért viszont roppant kiegyensúlyozott volt a küzdelem. A legnagyobb csatát a Kékvölgy A és a KIWI/SZAC csapatának mérkőzése hozta. A Kékvölgy együttese serdülő korú játékosokból áll, az KIWI-sek azonban az U16-os válogatott gerincét adják. Nagy izgalmak közepette folyamatosan változott az előnyben lévő csapat kiléte. Az utolsó perc még a KIWI/SZAC vezetésével kezdődött, ám 37 másodperccel a vége előtt egyenlített a Kékvölgy A, edzője pedig időt kért. Támadhattak a kispestiek, de elkapkodták az attakot, ugyanígy az ellenakciót a Kékvölgy A. Hét másodperce maradt a KIWI/SZAC-nak, amit Bellusz Viktor használt ki: egy utolsó másodpercben ellőtt távolival eldöntötte a mérkőzést. Végeredmény: 1. KIWI, 2. KIWI/SZAC, 3. Kékvölgy A, 4. HKK, 5. Karinthy.
Májusban jön a rájátszás, a kupákban megszerzett pontok alapján kialakult sorrendben keresztbe játszanak a csapatok a nagydöntőbe jutásért.
Egy nappal később, azaz április 10-én, vasárnap U13-as gyerek kupát rendeztek Dunakeszin. Ez a korosztály is a negyedik tornáját játszotta, a serleg megszerzésén kívül a rájátszás minél jobb pozíciójáért is küzdöttek a csapatok. Most csak a legerősebb iskolák, klubok indultak, ráadásul csupán egy-egy csapattal, ami garantálta a kiemelkedő színvonalt. A döntőt végül a KIWI és a Dunakeszi Bárdos játszotta – fergeteges hangulatú finálé volt. A fináléból kimaradó együtteseknek is volt favoritjuk a fináléban, akiknek szurkoltak, ezen kívül több szülő is megjelent drukkolni, így a legalább százfős tábor parázs hangulatot varázsolt a helyszínre. A döntő talán éppen ezért feszült, de annál izgalmasabb meccset hozott. Az első félidőt a Bárdos kezdte jobban, hamar elhúzott 2-0-ra. A KIWI ettől kezdve végig irányította a játékot, de játékosai sorra elhibázták a büntetőket és az egyszerű helyzeteket is. A félidőben még 2-1-re a Bárdos vezetett. A második játékrészben lassan megnyugodtak a játékosok, ami a Kispesti Waldorf Iskola góljait és győzelmét jelentette (4-2).
Végeredmény: 1. KIWI, 2. Bárdos, 3. Őrmező, 4. Kékvölgy C1, 5. HKK, 6. Óbuda Mókusok.
Április 16-án, szombaton ismét Dunakeszié volt a főszerep, ahol serdülő kupát tartottak. Ennek a korosztálynak a bajnoksága is az alapszakasz végéhez ért. Ezen a tornán nagy örömünkre egy újonc csapatot köszönthettünk: az Óbuda Kókuszt. Itt a tavalyi bajnok és az idén is veretlen Mini KIWI volt a meghatározó együttes, de ezúttal valamennyi klub szoros és jó meccset játszott egymással. A nagyon fiatal hatvani alkulat az idén első ízben második helyezést szerzett, míg a debütáló óbudaiak a harmadik helyen zártak.
Végeredmény: 1. Mini KIWI, 2. HKK, 3. Óbuda Kókusz, 4. Kékvölgy AKG.