UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-04-19 12:11

Bemelegítés az Adrián

Az optimistesek április 8-án a horvátországi Krk szigetére tettek látogatást, hogy részt vegyenek a Branko Tudor emlékversenyen. A huszonhat magyar vitorlázó a szlovén delegációval együtt az Európa-bajnoki válogató jegyében szállt vízre.

P. D. A viadalon 183 hajó várt sokáig a rajtra, ugyanis a bosszantóan változékony időjárás mellett a rendezők is többet tétováztak a kelleténél – végül mindössze két futam startolt sikeresen az ott tartózkodás ideje alatt. Az első nap szélcsöndjét másnapra a valamivel erősebb, 6-7 csomós délkeleti szél váltotta fel, amely többszöri nagy irányváltoztatással nehezítette a résztvevők dolgát. Vadnai Jonatán jól csípte el a kezdést, ám sajnos a rossz oldalon szelte a hullámokat, így a 14-15. helyen ért a bójához. Ezt követően viszont már nem követett el hibát, s a következő kreuzban – immár a jó oldalon – elsőként futott be. Az utolsó napon igazi nyáridő és 15-20 csomós szél fogadta a versenyzőket a vízen. A rendezők ennek ellenére, érthetetlen módon, sokáig bizonytalankodtak az indítással, így ismét csak egy futamot sikerült teljesíteni. Mindenesetre, Jonatán végig uralta a mezőnyt, s az összesítésben is az élen végzett.