2011-04-19 22:36
Öt érmet rugóztak össze Zágrábban
Sűrű a programja a Rugóláb Lendület SE ugróinak, akik a nyári ifjúsági Európa-bajnokságra készülnek. A múlt heti, belgrádi verseny után most Zágrábban, a 11. Nemzetközi Húsvét Kupán álltak rajthoz, és értek el ismét szép sikereket.
dzsoni Ez a viadal nagyobb kihívást jelentett, hiszen most hét ország 13 klubjának 114 versenyzője indult, a rendező Horvátországon kívül Ausztria, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország és Szerbia fiataljai mérték össze tudásukat.
A rugólábas ugrók a népes mezőnyben is kitettek magukért. Habony Kristóf 1 méterről, Somhegyi Kristóf és Krisztián pedig szinkronban szerzett aranyérmet. Az ikerpár utóbbi tagja 3 méterről egy ezüsttel gazdagította a kollekciót, míg a lányok ez alkalommal a bronzmedál gyűjtésben jeleskedtek. Platthy Viktória az 1, Czoch Blanka a 3 méteres számot követően állhatott fel a dobogó harmadik fokára. És akkor az értékes 4-6. helyezéseket még nem is említettük…
Részletes eredmények a Műugrás/Eredmények/Nemzetközi menüpontban.