UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-04-21 22:47

Csütörtököt mondott a magyar csapat

Miután az egyéni versenyben nem volt magyar induló, honfitársaink a félidőben kapcsolódtak be a Svájcban zajló junior Európa-bajnokság küzdelmeibe. A csapatverseny első napján nem kísérte szerencse a magyarok szereplését. Az együttes előbb Csehország, majd Wales válogatottjától is 3-0-ás vereséget szenvedett.

dzsoni A csehek ellen Gubi Ramon jól kezdett, de ellenfele a következő három játszmát megnyerte, így 3-1-es vereséggel zárult a nyitó összecsapás. Hasonlóan járt Sebők Benedek, aki szintén csak az első szettet tudta hozni. A lányok közül Farkas Fatime lépett pályára, ő nem tudott játszmát fogni ellenfelétől. Bár Wales ellenében a csapatvezetés győzelemben reménykedett, a britekkel szemben sem sikerült legalább egy mérkőzést megnyerni. Gubi Ramon és Csókási Eszter egyaránt 0-3-as meccse között Sebő Benedek teljesítménye jelentette az üde színfoltot. Kettős szetthátrányból sikerült ugyanis talpra állnia, ám a végletekig kiélezett döntő játszmában sajnos 14-12-re alulmaradt. A magyar csapat péntek délben játssza utolsó csoportmérkőzését, mégpedig a szintén két vereséggel és 0-6-os mutatóval álló, ám még játszmát sem nyert portugál fiatalok ellen. Részletes eredmények a Squash/Eredmények/Nemzetközi menüpontban.