2011-04-23 15:43
Igazán ütős társaság
Április 16-án, szombaton immáron negyedik évadjának szezonnyitó versenyéhez érkezett a Highland Társasági Golf versenysorozat. A szervező klub a versenykiírásban ismét apróbb változtatásokkal próbált kedveskedni a golfozóknak, de a széria alapötlete és célja továbbra is változatlan maradt. Egy jó hangulatú, társasági esemény szervezése, melynek középpontjában természetesen a golf és a baráti kapcsolatok állnak.
KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Révész Tamás (Budapest) A férfiak B kategóriájában a tavaly még juniorként versengő Hideg Dani 43 pontos, fantasztikus eredménnyel ragadta magához az első helyet. Őt dr. Csiki Péter és Vu Quy Duong követte 41, illetve 40 pontos eredménnyel.
A hölgyeknél is szép mezőny gyűlt össze, és még szebbek lettek az eredmények. A tavalyi év C kategóriája után Sárközi Heni fellépett a női (0-36) kategóriában, ahol egy briliáns, 45 pontos eredménnyel végzett az élen. Mervóné Kainz Katalin is jelentősen tudott hendikepjén javítani a 40 pontos eredményével, míg a 18 szakaszos küzdelemben Fiserné Koplányi Eszter államvizsgái közepette is stabil hendikep játékot tudott felmutatni, így harmadik lett a szebbik nem kategóriájában.
A junioroknál Paál Julianna, Doan Nang Khai, Vu Fanny volt a sorrend. A kezdő kategóriában is kiemelkedő eredmények születettek. Paál Zoltán 6,5 ütést javítva 41-ről 34,5-re tornászta le hendikepjét a 45 pontos stableford eredményével. Vasas Zsombor és Lichtenberger Attila holtversenyben végzett a második helyen 41-41 pontos eredménnyel. Ezzel Zsombor belépett a junior kategóriába, míg Attilának már csak öt ütést kell ledolgoznia a férfi B kategóriához.
Gratulálunk a díjazottaknak és várunk szeretettel minden játékost 2011. április 28-án a Neckermann Társasági Golf Kupára, a versenysorozat második fordulójára.