Májusban ismét ingyen golfozik az ország
A Magyar Golf Szövetség által 2008-ban először megrendezett Országos Nyílt Napon több mint ezer ember próbálhatta ki a sportágat ingyenesen az ország valamely golflétesítményében. Az első esztendő sikerén felbuzdulva a szövetség a 2009-es és a 2010-es évben kétnaposra bővítette az eseményt, minek következtében majdnem háromezer embert sikerült a pályákra kicsábítani. UP-infoAz idén, folytatva a hagyományt, szintén egy teljes hétvégén, május 14-15-én tartják az Országos Nyílt Golfhétvégét. Az akció keretében az ország legtöbb golflétesítményében ismét ingyen lehet kipróbálni a sportágat. A rendezvény célja, hogy minél szélesebb rétegekkel sikerüljön megismertetni ezt a gyönyörű sportot, és egyúttal eloszlatni a golffal kapcsolatban élő, téves előítéleteket. Nagy öröm a szervezők számára, hogy a magyar golfélet szereplői mindannyian nagy erőfeszítéseket tesznek a közös cél érdekében, hogy május második hétvégéjén sok-sok jövőbeni új sporttárs fedezhesse fel a játék szépségeit. Az akcióban résztvevő létesítmények listája megtekinthető agolfmindenkie.hu/golfpalyak oldalon. Az előző évekhez hasonlóan, a részvételhez most is előregisztráció szükséges, melyre a agolfmindenkie.hu/regisztracio oldalon keresztül online lehetőség kínálkozik. A Magyar Golf Szövetség ezúton is szeretné megköszönni a rendezvény minden támogatójának a segítséget, amivel hozzájárulnak a Nyílt Hétvége megrendezéséhez, különös tekintettel kiemelt partnerének, az OTP Banknak.