2011-04-27 10:56
Piros-kék Húsvét
Vasas-győzelmek születtek Húsvét vasárnap az FTC népligeti uszodájában, így a piros-kék csapat játékosai ették otthon boldogabban a sonkát.
Nagy Zsolt A serdülők ugrottak először vízbe, és bár a bajnoki tabellán immár 16 pont választja el egymástól a két együttest, a medencében kezdetben nem látszott a különbség. A Ferencváros kapusa, Kósik Soma bravúros védéseivel 12 percig érintetlenül tartotta a hálót, csapata pedig ezalatt Kolozsi Marcell találata, valamint Szilágyi Attila fantasztikus cselsorozata révén kétgólos előnyre tett szert. Többre kellett volna, mert ahogy megtört a jég, az addig is érezhetően nagyobb játékerőt képviselő vendég gárda fokozatosan átvette az irányítást, Fleckstein Márk megúszása után pedig gyorsan egyenlített. Az első félidőt kis incidens zárta: a dudaszó előtt nem sokkal az egyik vendégjátékost orrba vágták, ám a bíró érthetetlen módon nem fújt semmit. A sértett bőszen reklamált, egészen addig, amíg edzője „Fogd be a szádat!” felkiáltással pontot nem tett az ügy végére.
A folytatásban az FTC védelme nem állt a helyzet magaslatán, a Vasas támadóival erőben és gyorsaságban sem tudta felvenni a versenyt. Támadásban szintén gyengélkedtek, a vendégek stabil bekkelésének köszönhetően az is nehezükre esett, hogy a támadóidőn belül ellőjék a labdát. Ha ez mégis összejött, akkor ott volt a kapuban Péterfy Mihály, aki 75 százalékos teljesítményével az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtott. A negyedet Fejős Róbert egyéni alakítása zárta, aki centerből lőtt góljával már ekkor eldöntötte a mérkőzés sorsát (3-6).
Az utolsó nyolc percben már csak a legvérmesebb Fradi-szurkolók reménykedtek, „Ne dobják be, ez a lényeg!” – hallatszott egy emberhátrányos szituációnál. Az akcióból aztán mégis csak gól lett, és ugyan a zöld-fehérek egyszer még szépítettek („Ikszre kéne hozni” - jött ugyanonnan), a maradék két perc nem hozott csodát. Sima, megérdemelt Vasas siker született (4-7).
A nem sokkal később kezdődő ifik mérkőzése is hasonló eredménnyel zárult, viszont sokkal nagyobb küzdelmet hozott. Egy ideig – események hiányában – csak a két szurkolótábor közötti eltérést lehetett megfigyelni: amíg a Vasas drukkerei dobokkal, komplett kórussal felszerelkezve buzdították az övéiket, a fradisták inkább csendben szemlélődtek. Pedig lett volna ok az örömre, hiszen az első félidő 3-2-es zöld-fehér vezetéssel zárult, ami merőben ellentmondott a két csapat között a bajnokságban levő, majdnem 30 pontos különbségnek...
A harmadik nyolc perc Manhercz Ádám főszereplésével indult, aki előbb ötméterest hibázott, majd egy bámulatos összjáték után közelről egyenlített. A vezetés azonban nem sikerült átvennie a Vasasnak. A Ferencváros Karácsonyi Vazul és Illés Sándor lévén tartotta magát, és ha az említettek mellé gólszerzés terén más is képes lett volna csatlakozni, a győzelem sem lett volna elképzelhetetlen. Így azonban maradt a küzdelem, ami időnként durvaságba csapott át. Sapkaszakadás, páros kiállítás és folyamatos „verekedés” volt megfigyelhető, s ezekből a szituációkból a Vasas jött ki jobban. Egy időkérés után, a negyed vége előtt 17 másodperccel Bencz Zoltán egyenlített (5-5). A záró felvonásban sem adták magukat könnyen a hazaiak. A Vasas ugyan Somlai Tamás révén átvette a vezetést, ám erre büntetőből sikerült válaszolni. Nem úgy Manhercz Ádám újabb góljára, amely után az egyik vendégszurkoló „Nem lehet bírni ezt az izgalmat!” felkiáltással fakadt ki. A hátralevő két perc viszont már nem tartogatott fordulatot, az FTC ugyan két alkalommal is egyenlíthetett volna, gólt mégis egy megúszás után Besenyei Richárd szerzett, s ezzel beállította a végeredményt (6-8).
Galéria ITT.